Vágólapra másolva!
Carlos Sainz a tűzzel és a gravitációval is harcolt, miközben igyekezett minél gyorsabban elhagyni a Ferrariját az Osztrák Nagydíjon. Miután majdnem teljesen beborították a lángok a spanyol versenyzőt, aki hiába várt a pályabírók érkezésére, a spanyol arra kéri az F1-et, hogy vizsgálják felül a rendezést, és a motorhibája során fellépő rendkívül veszélyes helyzet menedzselését is.

Sainz Ferrari F1-75-je drámai motorhibát szenvedett a 71 körös futam 56. körében vasárnap a Red Bull Ringen, ahol a 4-es kanyar melletti pályanyitáshoz volt kénytelen leparkolni a versenygépét.
Azonban a pálya azon szakaszán a leejtő igen meredek és mivel a modern F1-es autókból hiányzik a kézifék, ez azt jelentette, hogy Sainz nehezen tudott kiszállni autójából, miközben gondoskodnia kellett arról is, hogy ne guruljon hátra, a lángok viszont villámgyorsan elnyelték az autója hátsó részét.
Végül egy pályabíró érkezett ékekkel a Ferrari kerekei alá, de Sainz nehezményezte, hogy a helyzetet nem oldották meg hamarabb. Felszólította az F1-et, hogy vizsgálják felül a lezajlott procedúrát, hogy hasonló jövőbeni eseményeknél ilyen ne fordulhasson elő.

Sainz aggódik a "nem éppen ideális" helyzet kialakulása miatt

- mondta Sainz a médiának.

- idézte fel az ijesztő jelenetet a spanyol versenyző.

"De azt hiszem, az egész folyamat egy kicsit lassú volt, és akkora volt a tűz, hogy lépnem kellett valamit, és önállóan ki kellett ugranom az autóból. Ezt mindenképpen meg kell vizsgálnunk, mit csinálhattunk volna kicsit gyorsabban, mert nem kerültem valami könnyű helyzetbe."

Forrás

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!