Sainz pole-ja ellenére nem túl bizakodó a Ferrari a vasárnapi futamot illetően

Charles Leclerc úgy érzi, a lehető legelőrébbről rajtolhat a vasárnapi futamon, mert Max Verstappen ellen akkor sem lett volna esélye, ha a megszokott erőfeszítéseket teszik az egykörös tempóért. A monacói a versenytempó tekintetében bizakodóbb, de a holland szombaton mutatott teljesítménye után ott sincsenek annyira vérmes reményei, mint a szabadedzések után.
„Nem készültünk annyit az időmérőre, mint máskor, úgyhogy több is lehetett volna ebben. De ha megnézzük a lemaradást Maxtól, az eléggé aggasztó, az ellen semmit sem tehettünk volna. Hihetetlenül gyorsak az egész hétvégén, és nem tudjuk megmagyarázni, miért – nyilatkozta Leclerc a Sky Sportson. –
Ennél előrébbről nem rajtolhatnánk holnap, a tegnap mutatott versenytempó alapján viszont jobban reménykedhetünk,
mert abban talán közelebb volt egymáshoz a két autó – a mai teljesítmény alapján viszont kérdéses, érdekes lesz látni, hogy a futamon is tudunk-e olyan közel lenni hozzájuk [mint a szabadedzésen]."
Carlos Sainznak Sergio Pérezzel kellett elsősorban megküzdenie, és ebből a párharcból sikerrel került ki. Az utolsó körén Leclerc szélárnyékkal is segített a spanyolnak, ám ő belehibázott, viszont mivel a mexikói sem javított, Sainz megszerezte a második helyet, ami Verstappen büntetése miatt az első rajtkockát jelenti neki. A Ferrari 27 éves pilótája így a Brit Nagydíj után másodszor indulhat az élről, Silverstone-ban sikerült a versenyt is megnyernie.
„Az utolsó kör elég hektikus volt, de szerencsére a Q3 elején tudtam egy tiszta kört is menni – mondta Sainz az F1TV-nek. – Nem tagadom, hogy
örülök az első rajthelynek, de az itteni pole pozíció nem jelent akkora előnyt, mint egyes helyeken.
A Red Bullnak ráadásul ezen a héten jobb a versenytempója, ami elég nehézzé teszi majd a versenyünket, de mindent bele fogok adni, hogy nyerjek. Checo [Pérez] az elejétől kezdve üldözni fog, és különösen az első szektorban gyorsabb is nálunk, úgyhogy nehéz lesz a rajt után magam mögött tartani, a pálya további részén már kisebb a lemaradásunk. Meglátjuk, Max mennyire tud zárkózni és az egyenesekben mekkora esélyünk lesz Checo ellen."