Az F1 egyik legtapasztaltabb újságírója, Dieter Rencken a Racingnews365.com-on számolt be a sportág aktuális mizériája, a Piastri-ügy legfrissebb fejleményeiről. Bennfentes információkra hivatkozva azt írta, a fiatal ausztrál versenyző aláírta a szerződést a McLarennel, és hozzátette, hogy
az FIA szerződésekkel foglalkozó testülete érvényesnek találta a dokumentumokat.
Vagyis az Alpine-nak találnia kell valakit Esteban Ocon mellé, miután a héten Fernando Alonso bejelentette távozását az Aston Martinhoz, a csapat pedig ezek szerint hiába kardoskodott, hogy az utódjának kiszmelt tehetségnek jogilag kötelessége 2023-ban náluk versenyeznie. Oscar Piastri az F3 és az F2 bajnokságát elsőre megnyerte, ami kivételes képességekről árulkodik, de az Alpine akadémiájának tagjaként idén nem jutott neki hely az F1 mezőnyében.
A McLarennél Daniel Ricciardo érvényes kontraktussal rendelkezik 2023-ra, ezért az Autosport újságírója szerint egyezséget kell kötniük a távozásáról. Ennek részeként anyagi kárpótlást is kaphat a csapathoz igazolása óta többnyire gyenge formában lévő ausztrál, akivel állítólag már közölték a menesztését.
Adam Cooper emellett rámutatott, hogy
a McLarent irányító Andreas Seidl jól ismeri Piastri menedzserét, Mark Webbert a hosszú távú világbajnokságból,
a WEC-ből a közös porschés múltjukból, valamint úgy tudja, Piastri távozásának jogalapja az, hogy a 2023-as szerződéséről szóló papírt hivatalosan nem véglegesítették.
Már csak kevés hely kiadó 2023-ra, és kérdéses, hogy a pályafutása vége felé járó, vergődő többszörös futamgyőztest melyik istálló részesítené előnyben egy feltörekvő fiatal ellenében, így benne van a pakliban, hogy Ricciardo jövőre nem lesz a mezőny tagja. A 33 éves pilótát elsősorban a tapasztalata teheti vonzóvá, de lehet, hogy be kell érnie a Williamshez szerződéssel, amennyiben az Alpine jobb híján nem fogadja vissza (tőlük igazolt át a McLarenhez). A Haashoz vagy az Alpha Taurihoz igazolása igencsak meglepő volna.