Megegyeztek: módosítják a pattogásra vonatkozó szabályokat

Forma-1, George Russell, Mohammed bin Szulajm, Magyar Nagydíj 2022, szombat
George Russell of Mercedes and Mohammed bin Sulayem after the qualifying for the Formula 1 Hungarian Grand Prix at Hungaroring in Budapest, Hungary on July 30, 2022. (Photo by Jakub Porzycki/NurPhoto) (Photo by Jakub Porzycki / NurPhoto / NurPhoto via AFP)
Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Mohammed bin Szulajm megerősítette, a héten benyújtják a Motorsport Világtanácsnak azokat a 2023-as szabálymódosításokat, melyek célja az autók pattogásának felszámolása lesz – írja az m4sport.hu.

A 2022-es szabálymódosítások egyik „mellékterméke", az autók pattogása a szezon kezdete óta okoz fejtörést a csapatoknak és a versenyzőknek, akik több alkalommal figyelmeztettek már arra, amennyiben nem lesz megoldása a problémának, egészségük is károsodhat. Éppen ezért biztonsági okokra hivatkozva nemrég az FIA is közbelépett.

A szövetség kilátásba helyezett néhány évközi szabálymódosítást, melyek érvénybe lépést a nyári szünet utáni első versenyig, a Belga Nagydíjig tolták ki.

Ezzel persze nem ér véget a beavatkozások sora, 2022-ben ugyanis csak néhány apróbb változtatással tudnak próbát tenni.

Mohammed bin Szulajm a Magyar Nagydíjon George Russell-lel is talán a pattogásról beszélgetett Forrás: NurPhoto via AFP/Jakub Porzycki/NurPhoto/Jakub Porzycki

Komolyabb változást a következő szezon hozhat. A hírek szerint a szövetség már lépett is, és 2023-ra 15 milliméterrel meg fogja emelni a padlólemezeket. Ez a megoldás kompromisszumosnak számít, a szövetség ugyanis először 25 millimétert javasolt, néhány csapat azonban (állítólag leghangosabban a Red Bull) ezt túl nagy (teljesítménycsökkenéssel is járó) módosításnak gondolta, ezért tiltakozott.

Azt, hogy az új szabálymódosítási javaslatot hamarosan a motorsport világtanácsa elé tárják (ahol általában formaság szokott lenni annak elfogadása) kedden az FIA első embere is megerősítette egy rövid, közösségi oldalain megjelenő közleményben.

– fogalmazott Mohammed bin Szulajm.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!