Következő mérkőzések
Albánia
21:002024. június 24.
Spanyolország
Horvátország
21:002024. június 24.
Olaszország
Vágólapra másolva!
George Russell úgy érzi, Bakuban jobban fog teljesíteni a Mercedes, mint Monacóban, de a győzelmi esélyhez az Azeri Nagydíjon sem fűz vérmes reményeket. A mérnöki igazgató még ennél is óvatosabb, szerinte hasonló szenvedésen megy majd keresztül a csapat, mint Monte-Carlóban.

A Spanyol Nagydíjon már úgy tűnt, sikerült csillapítani a delfinezés okozta problémákat a W13-on, azonban Monacóban ismét nagyon szenvedett mindkét pilóta, akiknek a stabil pontszerzés (ötödik és nyolcadik hely) végül így is összejött a hercegségben. Különösen a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonnak okozott fájdalmakat és kínlódást ez a jelenség legutóbb is, „mintha a szemgolyói kiestek volna a helyükről".

Az elmúlt hat futamon kivétel nélkül csapattársa előtt végző George Russell szerint a tempójuk viszont mindenképpen javulni fog Bakura,

de így is csak egy top 5-ös helyezés a legtöbb, amiben reálisan bizakodhat a Mercedes.

Russell pihenésképpen vidéki levegőt is szívott a múlt héten

nyilatkozta a fiatalabbik brit. – Monacóban hat tizedmásodperccel voltunk lemaradva az élmezőnytől, Bakuban talán sikerül ezt három tizedre csökkenteni, de ez a legjobb eset."

Russell szerint a leszorítóerő növelésében, és

elsősorban az időmérőn kellene javulniuk, hogy ne ragadjanak be a rajtrácson náluk lassabb versenytempóra képes autók (McLaren és Alpine) mögé.

Az Ezüstnyilak mérnöki igazgatója, Andrew Shovlin azonban máshogy látja az azeri hétvégét, mint a pilótája. A brit szakember elmondta, hogy az autó alját megemelték kicsivel a delfinezés enyhítése végett, és attól tart, a versenyzők szenvedése az aszfalton nem lesz kisebb, mint Monacóban volt, már csak a pályák karakterisztikájának hasonlósága miatt sem.

Andrew Shovlin már több, mint húsz éve tagja a Forma-1-nek, ahol a Mercedes előtt az istálló elődeinél dolgozott Forrás: Daimler AG/Jiri Krenek

„Monacóba nyilván sokkal nehezebb volt olyan jó autót építeni, mint amilyennel Barcelonába érkeztünk.

A pilóták önbizalma elveszett, és nem tudtunk elég közel kerülni az optimálishoz – mondta Shovlin, majd rátért a bakui elvárásokra. – Baku is hasonló kihívásokkal kecsegtet. Dolgozunk azon, hogy minél jobb autónk legyen, de tudjuk, hogy az alapteljesítmény mellett

Mindent egy helyen az Eb-ről