A Mercedes osztrák csapatfőnöke beismerte, hogy rossz utat választottak egyedi koncepciójukkal, de már dolgoznak a látható módosításokat is felvonultató mentőcsomagon, ám az autó teljesítménye még továbbra sem teszi lehetővé, hogy Lewis Hamiltonék megnehezítsék Max Verstappen és a Red Bull dolgát.
A bahreini teljesítményünk nem ütötte meg azt a szintet, ahol lenni szeretnénk, de máris gőzerővel dolgozunk az autó megértésén és javításán,
ami meglehetősen izgalmas kihívást jelent. Minden követ megmozgatunk a teljesítmény javítása érdekében, hosszú távon pedig arra összpontosítunk, miként tudnánk visszajutni az élre" - nyilatkozta Wolff.
A formula.hu megírta, hogy a Mercedes a hétvégén esedékes Szaúd-arábiai Nagydíjra apróbb módosításokkal készül, ám Wolffnak nincsenek magas elvárásai a versenyt illetően.
"A motorsportban bármi megtörténhet, ezért Dzsiddában igyekszünk minden területen a lehető legjobbat kihozni magunkból, minden egyes pontért, pozícióért és ezredmásodpercért megküzdve. Teljesen más próbatételt jelent majd Bahreinhez képest, de érdekes lesz, miként reagál az autó.
Készülünk néhány kisebb fejlesztéssel is, semmi eget rengető, de segíthetnek a helyes irányba terelni minket. Keményen nyomjuk majd és remélhetőleg jobb képet festünk majd magunkról, mint Bahreinben" -
tette hozzá Wolff.