Vágólapra másolva!
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso forradalmasítaná a Forma–1-es időmérő edzés lebonyolítását.

Az Aston Martin spanyol pilótája már korábban is nyilatkozott arról, hogy aggódik az Osztrák Nagydíj miatt, mert a csapat fejlesztéseit nem tudják eléggé tesztelni egy sprintfutamos hétvégén egy szabadedzéssel. Ráadásul az eső is közbeavatkozhat, így a silverstone-iak még kevésbé tudják majd kiszámítani az autó működését.

Alonso a 2003-as Magyar Nagydíjon az általa visszavágyott időmérő után a pole-ból nyerte meg élete első F1-es versenyét Forrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Gero Breloer

Ráadásul Alonso a spielbergi időmérővel kapcsolatban is szkeptikusan nyilatkozott, a rendkívül rövid, és még annál is gyorsabb pályán ugyanis a feltartásoktól tart. A csütörtöki sajtótájékoztatón ezért megemlítette, hogy örülne, ha visszahoznák a 2003 és 2005 között már kipróbált, de egyáltalán nem nézőbarát rendszert, miszerint felváltva köröznek a pilóták a kvalifikációkon.
„Van néhány lehetőség, ami segítene: például

Ideális lenne, mert megoldaná a feltartások problémáját és minden csapat ugyanannyit lenne a képernyőn, ami a szponzoroknak is jó – javasolta Alonso. – Ez ugyan

Szóval ez az általam preferált lehetőség."

Forrás

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!