Mint ismert, a Red Bull 2026-ban debütál motorgyártóként az F1-ben, ám az erőforrásán már jó ideje dolgozik. Az energiaitalos cég semmiből felépített gyára már tavaly beindította az első belső motorverzióját. A motorrészleg vezetője a Mercedestől érkezett, Ben Hodgkinsont pedig tucatszám követték a korábbi kollégák. A Motorsport szerint több mint 120 ember hagyta el a Mercedest a Red Bull projektje miatt, ráadásul ahogy arra Toto Wolff csapatfőnök Silverstone-ban rámutatott, más gyártók is elcsábítottak embereket tőlük, ám a RacingNews365.com kérdésére elárulta, szerinte nincs nagy hatással rájuk az, hogy az alkalmazottak rivális csapatokhoz távoztak.
Azt hiszem, már korábban is mondtam, hogy a Red Bull egy nagyon ambiciózus projektet épít, ami egyben nagyon bátor is.
A HPP-nek ezer alkalmazottja van, és közülük ugyanúgy elvesztettünk néhányat a Red Bull miatt, mint a Ferrarit vagy a Renault miatt. Persze ez fordítva is igaz, csak mi nem dicsekedünk senkivel, akit esetleg a Red Bulltól csábítottunk magunkhoz.
Nem említek egyetlen nevet sem. Folyamatosan érkeznek hozzánk emberek a Red Bulltól, akárcsak a többi csapattól. Ez mindig így megy. Minden jót kívánunk azoknak, akiket felvettek a riválisaink. Voltak néhányan, akik nyugdíjba mentek tőlünk, de aztán végül vezető pozíciókban kötöttek ki náluk, de ez is rendben van. Kaptak egy második mentőövet" – fogalmazott Wolff.