Következő mérkőzések
Skócia
21:002024. június 23.
Magyarország
Svájc
21:002024. június 23.
Németország
Vágólapra másolva!
A Red Bull Forma-1-es csapatának zseniális tervezőmérnöke, Adrian Newey elárulta, melyik az az egy döntése páratlan karrierje során, amit már többször is megbánt.

A 64 éves britet, aki végzettsége szerint aerodinamikai, illetve űrkutatási mérnök vitán felül a Forma-1 történetének egyik, hanem a legzseniálisabb mérnökének tartják - és nem alaptalanul. Hosszú karrierje során az általa tervezett autók összesen 12 konstruktőri világbajnoki címet nyertek, a Red Bull ellőtt ünnepelhetett a Williams és a McLaren csapatával is.

Azonban egy valamit nagyon megbánt már: mégpedig azt, hogy 1993 és 2014 között a Ferrari minden megkeresésére nemet mondott. 1993-ban még az amerikai CART versenysorozatban dolgozott, amikor először kapott ajánlatot Maranellóból, azonban attól tartott, hogy ahogy az amerikai költözés tönkretette az első házasságát, úgy egy olaszországi váltásra rámenne a második is.

Adrian Newey, a Red Bull Racing technikai igazgatója Forrás: Getty Images via AFP/2022 Getty Images/Mark Thompson

A 2014-es döntést még jobban bánja. Abban az időben a Red Bull sokat hadakozott a Renault-val, amelyik nem tudott versenyképes motorokat szállítani a csapatnak. Ráadásul a francia cég párizsi központjában tett látogatás is hatalmas csalódás volt, miután a Renault - azóta számos botrányba keveredett elnöke - Carlos Ghosn kereken megmondta, hogy egyáltalán nem érdekli az F1.

"Csak azért vagyok még itt, mert a marketingeseim szerint jót tesz a márkának a jelenlétünk ebben a depresszív közegben" - emlékezett vissza Newey.

"A Mercedesről tudtuk, hogy nem adna nekünk motort. A Ferrarinak remek erőforrásai voltak, de abban az időben úgy gondoltam, hogy jól vagy rosszul, az már mindegy, hogy egy világbajnoki csatában biztosan nem kapnánk egyenlő feltételeket az olasz csapattal, ha a motorjaikat használnánk."

Arra a kérdésre, hogy megbánta-e, hogy elutasította a Ferrari megkereséseit így felelt Newey:

"Érzelmileg egyértelműen igen. Olyan zsenikkel dolgozni, mint Fernando Alonso és Lewis Hamilton, mesés lett volna. De ez van, néha így alakulnak a dolgok" - zárta le.

Mindent egy helyen az Eb-ről