Vágólapra másolva!
Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája érte el a legjobb köridőt a Forma-1-es világbajnokság szezonzáró, Abu-dzabi Nagydíjának pénteki második szabadedzésén. A gyakorlásról készült élő szöveges tudósításunkat ide kattintva olvashatják el.

Leclerc mögött a második helyen a McLarent vezető Lando Norris zárt, míg a sorozatban harmadik világbajnoki címét már korábban bebiztosító holland Max Verstappen (Red Bull) harmadik lett.

Carlos Sainz összetörte a Ferrarit a második szabadedzésen Forrás: AFP/Jewel Samad

Carlos Sainz Jr.-nak kevesebb mint tíz percig tartott a gyakorlás, mert a gumifalba csapódott Ferrarijával. Ezt követően

mintegy 25 percig piros zászlós jelzés miatt állt az edzés, mert a pályamunkásoknak ki kellett javítaniuk a Sainz által okozott kárt.

Nem sokkal később Nico Hülkenberg "csapta oda" a falhoz a szintén Ferrari-motoros Haast, ami miatt néhány percre ismét megszakították az edzést.

Max Verstappennek, Sergio Péreznek és további nyolc – az első edzést kihagyó – riválisuknak ezáltal szinte semmi ideje nem maradt gyakorolni pénteken Abu-Dzabiban.

A program szombaton a harmadik szabadedzéssel folytatódik.

Aktuális futam

Versenynaptár (2025)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!