Titokzatosan beszélt a jövőjéről Max Verstappen az év utolsó futama után

„Elképesztő év volt, és érzelemdús is az utolsó körökben, mert ez az autó sokat adott nekem. Büszke vagyok, hogy megnyertem az utolsó futamot is, köszönöm mindenkinek a Red Bullnál. Nehéz lesz hasonlóan jól folytatni, ennél is jobban teljesíteni, de ezt a szezont nagyon élveztük.
Nyilván szeretnénk ennél is jobbak lenni, ez viszont nem feltétlenül azt jelenti, hogy ennél is több versenyt nyerünk"
– mondta titokzatosan a jövőről Max Verstappen.
„Meglátjuk, mi jön, keményen dolgozunk, hogy megint versenyképes autónk legyen, noha
a többi csapat is nyilván minket akar majd legyőzni. Ám mi készen állunk a csatára! Most viszont élvezni szeretnénk, amit elértünk
– folytatta a leintés után Verstappen, majd a szurkolóihoz fordult. – Hihetetlenek voltatok, szinte minden helyszínen minden jegy elfogyott, és nagy támogatást kaptunk mindenhol. Remélem, a mai futamot is élveztétek, és örültök, hogy sikerült jól teljesítenem. Köszönöm, hogy szurkoltok nekünk!"