Több helyen is módosult a Forma-1 sportszabályzata 2024-re

A Forma-1-es szezon előtti teszteken napi fél órával csökken a pályaidő: eddig helyi idő szerint 10 és 19:30 között mehettek pályára három napon keresztül a csapatok Bahreinben, míg idén
10-től 19-ig mehetnek pályára a csapatok, így összesen másfél órával csökken a tesztlehetőség
- ez magyar idő szerint azt jelenti, hogy reggel 8-tól délután 5-ig lesznek pályán az autók - írja a Motorsport a Motorsport-Total.com-ra hivatkozva.
A Pirelli a korábbi 35 helyett 40 autótesztnapot tarthat, és fontos kiemelni, hogy ha 3 autóval tart tesztnapot, az 3 autótesztnapnak számít – hiába esik ugyanarra a napra a teszt. Ezenkívül eltörölték azt a kitételt, hogy „az első verseny és december 15. között" rendezhetik a tesztet, így nagyobb rugalmasságot kap az olasz gumigyártó.
Az FIA fenntartja a jogot arra, hogy akár további négy tesztnapot rendezzen „kizárólag az esőpermet csökkentésére". Ezeket a tesztnapokat a csapatokkal való egyeztetést követően rendezhetik meg.
Korábban 50 perccel a futam rajtja előtt nyitott ki a bokszutca, 2024-től 40 perccel a rajt előtt fog kinyitni, hogy rövidítsenek az F1-es rajtprocedúra idején. Az FIA előírásai szerint több olyan időperiódus is van, amikor a csapatok nem dolgozatnak az autóikon. Eddig 4-szer szeghették meg a takarodót az FP1 előtt 29-42 órával és háromszor az FP1 előtt 4-18 órával. 2024-től csak két-két lehetőségük lesz erre.2 023-ig az FIA „legalább három autót" választott ki az időmérő vagy a sprintkvalifikáció után technikai ellenőrzésre. 2024-től már csak annyi szerepel a szabályzatban, hogy „bizonyos autókat" fogna vizsgálni, és nem részletezik tovább a dolgot.
Az FIA megnövelte a konstruktőrök által megfizetendő regisztrációs díjat. Az alapdíj 566 ezerről 603 ezer euróra nőtt, ezen felül pedig a konstruktőri bajnoknak pontonként a 6790 helyett 7230 eurót kell fizetnie, a többi istállónak pedig 5660 euró helyett 6020 eurót.
Tovább csökken a felhasználható motorkomponensek száma: a pilóták a 4 helyett csak 3 belső égésű motort használhatnak, ahogy az MGU-H, az MGU-K és a turbótöltőt engedélyeztt mennyisége is szezononként 3-ra csökken.
2023-ban az F1 kipróbált egy alternatív gumikiosztást 2 hétvégén, amelyeken a 13 helyett csak 11 szett abroncsot használtak a csapatok,
az időmérőkön pedig a Q1-ben a kemény, a Q2-ben a közepes, a Q3-ban csak a lágy gumikat lehetett használni. Ezt a lehetőséget kivették a szabályzatból, a normál hétvégéken 13, a sprinthétvégéken 12 szett gumi lesz felhasználható.
Az F1-es csapatok a 2024-es autóikat a versenyhétvégéken és a teszteken kívül forgatási napokra használhatják, amelynek limitje 100 km-ről 200 km-re nőtt.
Az FIA megtiltja a csapatoknak, hogy elkezdjék a fejlesztéseket a 2026-os szezonra. A szabályzatban az áll, hogy 2023. december 1-től 2025. január 1-gyel bezárólag a szélcsatornát csak olyan modellekre használhatják a csapatok, amelyek megfelelnek a 2023-as, 2024-es vagy 2025-ös technikai szabályoknak. Tehát az újgenerációs autókon csak 2025 január 2-től lehet dolgozni – kivételt képez ez alól a fékrendszer.