Folytatódott a 2024-es szezon egyetlen – háromnapos – kollektív tesztje a szezonnyitónak is otthont adó bahreini pályán. Míg az első tesztnapon Max Verstappen és a Red Bull dominált, addig csütörtökön már egy Ferrari végzett az élen, ugyanis a spanyol Carlos Sainz volt a leggyorsabb.
A Ferraritól az idény végén távozó pilóta 1:29.921-es időt ért el, amivel megfutotta a tesztidőszak eddigi leggyorsabb körét a Pirelli C4-es abroncsával.
A Ferrarinál Charles Leclerc kezdte a tesztelést, de a monacói versenyző ráhajtott egy fellazult csatornafedélre, amire aztán Lewis Hamilton is ráhajtott. A műszaki személyzet kivonult a helyszínre, negyven percen át próbált úrrá lenni a helyzeten, majd az illetékesek bejelentették, hogy az edzés nem folytatódhat. A délelőtti körözés piros zászló miatt így már egy órával hamarabb véget ért, cserébe viszont délután egy órával több idejük volt a csapatoknak tesztelni, vagyis a korábban meghirdetetthez képest nem négy, hanem öt órán át tartott a gyakorlás. Később egyébként kiderült, hogy Leclerc autójának padlólemeze sérült meg a balesetben, amit ki kellett cserélni. A Ferrari duója, Sainz és Leclerc összesen 138 kört tett meg Szahírban.
Perez számára sem ment zökkenőmentesen a nap, mivel a fékproblémák jelentkeztek az RB20-asnál. A Red Bullnál ezért úgy döntöttek, hogy a félbeszakított első edzés után pihenőt adnak a háromszoros világbajnok Max Verstappennek, aki már nem ült volán mögé a folytatásban. A gondok ellenére Pérez 129 kört teljesített a nap folyamán – a legtöbbet a pilóták közül – amivel végül Sainz mögött a második leggyorsabb volt, míg a szezon végén a Mercedestől távozó Lewis Hamilton futotta a harmadik legjobb időt, igaz, utóbbi két versenyző kemény gumikon érte el legjobb idejét.
A Visa Cash App RB ismét jól szerepelt, ugyanis Daniel Ricciardo az ötödik lett a McLarenes Lando Norris mögött, igaz az ausztrál is a C4-es abroncsokon ért el legjobbját.
Hamilton és Logan Sargeant volt az egyetlen versenyző, aki több mint 100 kört tett meg a nap folyamán, a hétszeres brit világbajnok egymaga 128 kört teljesített.