Vágólapra másolva!
Carlos Sainz és Charles Leclerc számára sem alakult igazán jól a Forma-1-es Kínai Nagydíj sprintfutama, amely végén volt egy összezördülés is a Ferrari két pilótája között.

A Max Verstappen által megnyert sprintfutam végén a negyedik helyen haladó Carlos Sainz Fernando Alonsóval csatázott, ám mindkét pilóta rajtavesztett, hiszen Alonso defektet kapott, Sainz mellett pedig Sergio Pérez és Charles Leclerc is elment – majd mindkét spanyol versenyzőt beidézték a versenyfelügyelők (a kiesett Alonso 10 másodperces büntetést és 3 büntetőpontot kapott). A csapattárs Leclerc-rel ráadásul nagy harcot vívott Sainz, össze is ért a két Ferrari, de végül Leclerc, Sainz sorrendben a 4., 5. helyen be tudták fejezni a versenyt. A monacói már a csapatrádión is jelezte, hogy szerinte beszélni kell arról csapaton belül, hogy Sainz harciasabb vele, mint másokkal szemben, majd a leintés után is részletezte a véleményét.

Forma-1, Kínai Nagydíj 2024, Ferrari, Carlos Sainz
Carlos Sainz dobogós lehetett volna, végül egyik Ferrari sem végzett a legjobb háromban a Kínai Nagydíj sprintfutamán
Fotó: PEDRO PARDO / AFP

„Hogy őszinte legyek, én magam is átléptem a határt a múltban, és ha ez megtörténik, általában megbeszéljük egymás között – mondta Leclerc a Sky Sportsnak. – Nem tartottam attól, hogy ezen a hétvégén is így lesz, de ma egy kicsit ő lépte át a határt. Más versenyhelyzetben voltunk, mert nekem sokkal jobb volt a gumijaim állapota és a tempóm, mégis összeértünk. Kár, hogy elveszítettünk egy pozíciót Pérezzel szemben, mert a 3-4. helyen zárhattunk volna."

Sainz elnézést kért a Kínai Nagydíj sprintfutama után Leclerc-től

Carlos Sainz is reagált, a spanyol pilóta azzal indokolta a rosszabb gumiállapotát, hogy a sprintfutam elején Verstappennel harcolt az aktuális harmadik helyért, így a hajrára nem maradt elég tapadása.

„Elnézést kérek, ha átléptem a határon, de mindannyian nagyon keményen versenyeztünk, és minden tőlem telhetőt megpróbáltam, hogy kordában tartsam a dolgokat” – nyilatkozta Sainz a Leclerc-rel szembeni incidensről.

A Kínai Nagydíj hétvégéje magyar idő szerint szombaton 9 órától a másnapi verseny rajtrácsát meghatározó időmérővel folytatódik. Az 56 körös futamra magyar idő szerint vasárnap 9 órától kerül majd sor.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!