Vágólapra másolva!
A Forma-1 döntéshozói január végén visszautasították az Andretti Global csatlakozási kérelmét. Az F1 1978-as világbajnoka, Mario Andretti most azt állítja, hogy a Liberty Mediának a vezérigazgatója, Greg Maffei súlyos fenyegetéssel próbálta megakadályozni az amerikai istálló csatlakozását.

A Liberty Media tulajdonában lévő és az F1 kereskedelmi jogait birtokló Formula One Management (FOM) januárban úgy döntött, hogy nem járul hozzá az amerikai csapat 2025-ös vagy 2026-os betársulásához, de fontolóra veszi, ha 2028-ban a General Motors versenyképes motort fejleszt ki, és ellátja azzal az Andretti-autókat.

Az Andretti Global elnök-vezérigazgatója, Michael Andretti apja, az 1978-ban F1-es világbajnok Mario szerint a Miami Nagydíj idején tartott fogadáson a Liberty Mediának a vezérigazgatója, Greg Maffei fenyegetően beszélt az amerikai istálló jövőbeli csatlakozásáról.

Így akadályozták meg Andrettiék F1-es csatlakozását

"Ők hívtak engem. És amikor ezt el akartam magyarázni Stefanónak, Greg Maffei, Maffei úr, félbeszakította a beszélgetést, és azt mondta: 

Mario, csak azt akarom mondani, minden tőlem telhetőt megteszek, hogy Michael sose léphessen a Forma-1-be. Nem is hittem el a dolgot. Teljesen letaglózott.

Üzleti ügyekről beszéltünk. Nem tudtam, hogy ennyire személyes a problémájuk. Eléggé. Istenem, el se tudtam hinni. Olyan volt, mintha szíven lőttek volna" - mondta megdöbbenve a korábbi világbajnok, akinek a szavait egy Liberty Mediához közel álló forrás megcáfolta.

A motorsport.com megírta, hogy az elmúlt hetekben elharapódzott az új csapatok esetleges csatlakozásának témája, miután a Kongresszus igazságügyi tanácsa vizsgálatot indított és számos szenátor az Igazságügyi Minisztériumot is erre szólította fel, állításuk szerint az F1 ugyanis illegális módszerekkel védi az európai csapatokat amerikai versenytársaiktól.

A General Motors tulajdonában lévő Cadillac márkával pályázó Andretti Global bízott abban, hogy rövidesen ott lesz a rajtrácson annak ellenére, hogy a mezőny jelenlegi istállói ellenzik ezt. Az FIA ezért elfogadta az új csapat jelentkezését, és továbbította azt az F1 irányítóinak további egyeztetésre, azonban a döntéshozók nem adtak zöld utat a projektnek.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!