Következő mérkőzések
Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia
Vágólapra másolva!
Kis híján tragédiát okozott egy irányíthatatlan hajó a Forma-1-es Monacói Nagydíj időmérő edzésén: két ember csodával határos módon menekült meg, csak centimétereken múlt, hogy nagyobb baj legyen.

A Forma-1- ben a nagy sebesség arra kényszeríti az embert, hogy folyamatosan együtt éljen a kockázattal, de a Monacói GP-n ezt most a pályán kívül érezhették át. 

F1 Grand Prix Of Monaco 2024 Practice 1
Kis híján tagádia történt a a Forma-1-es Monacói Nagydíjon 
Fotó: NurPhoto via AFP / NurPhoto via AFP/Jakub Porzycki/NurPhoto

Két ember ugyanis csodával határos módon menekült meg szombaton, amikor egy hajó majdnem elgázolta őket 

- írja a Clarín.

Nagyon közel volt a tragédia

A Monte Carlo-i pálya asztfaltján Charles Leclerc autója "repülte" a legjobb időket, a pálya szélén viszont egy hajó repkedett. Egy luxusjachtra felszerelt biztonsági kamera megörökítette ugyanis azt a drámai pillanatot, amikor 

egy száguldó csónak megérkezett a kikötőbe, majd lassítás nélkül két másik hajóval ütközött, majd végül felrepült a mólóra, éppen akkor, amikor két ember arra sétált. A felvételen jól látható, hogy a szurkolók békésen sétálgattak, anélkül, hogy tudnák, mit fognak másodperceken belül megtapasztalni.

Az incidensről a monacói televízió is hírt adott, miközben a helyi hatóság próbálja kideríteni, mi okozta a hatalmas balesetet. Az első verziók a balesetet okozó hajó tulajdonosának esetleges hanyagságáról szólnak, a felvételekt elnézve mást nehéz is elképzelni.

A hírek szerint  a balestet okozó hajónak nem volt neve, a hatóságok legalább hat jachton találtak jelentős karcolásokat és horpadásokat. A biztosítótársaságok pedig azon dolgoznak, hogy megtudják, ki a felelős a károkért.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

 

Mindent egy helyen az Eb-ről