Következő mérkőzések
Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia
Vágólapra másolva!
A Forma-1-es Monacói Nagydíj időmérő edzését a Ferrari hazai pályán versenyző pilótája, Charles Leclerc zárta az élen, így a Ferrari 250. F1-es pole pozíciójának megszerzése után ő indulhat az élről a vasárnapi, monte-carlói futamon.

A szabadedzések alapján egyértelműen a hazai pályán versenyző, ferraris Charles Leclerc volt a Monacói Nagydíj időmérőjének első számú esélyese. Az F1-es kvalifikáció előtt azonban Max Verstappen egy rekord szélén állt, ugyanis sorozatban a kilencedik pole-jának megszerzésére, ezzel a Forma-1-es csúcs megdöntésére készült, továbbá Alain Prost 1993-as szezonkezdetét is szerette volna megjavítani a holland azzal, hogy sorozatban 8 pole pozícióval kezdi a szezont. A 18 perces első szakasz elején az esetleges későbbi sárga/piros zászlós fázisok okozta káosz elkerülése érdekében máris mindenki a pályára hajtott. Néhány feltartás így is volt, és fokozatosan javult a pálya, így a hajráig izgalmas volt a Q1, amelyet végül George Russell nyert meg, de két meglepő kieső volt: a két Sauber és Logan Sargeant mellett Fernando Alonso és Sergio Pérez is búcsúzott!

Forma-1, F1, Monacói Nagydíj, 2024, Sergio Pérez
Sergio Pérez már a Q1-ben kiesett az F1-es Monacói Nagydíj időmérőjén
Fotó: NurPhoto via AFP/Andrea Diodato/NurPhoto

A negyedórás Q2-ben a két Alpine okozott pozitív meglepetést azzal, hogy a szakasz elején 1:11,2-1:11,3-as időt tudott autózni, így továbbjutást érő helyen állt. Ám a tapadási viszonyok egyre jobbak lettek, így ez az idő nem lett elég a legjobb tízhez. Végül Pierre Gasly ezen is tudott javítani, így Esteban Ocon mellett Daniel Ricciardo, Lance Stroll és a két Haas búcsúzott a Lando Norris által megnyert Q2-ből. Norris csapattársa, a Q2-ben harmadik Oscar Piastri előtt 24 ezreddel nyerte a szakaszt, de a negyedik Charles Leclerc is egy tizeden belül volt, így szoros és izgalmas Q3-ra volt kilátás.

Forma-1, F1, Monacói Nagydíj, 2024, Lando Norris
Lando Norris zárta az élen a szoros monte-carlói Q2-t
Fotó: Anadolu via AFP/2024 Anadolu

Leclerc nyerte az F1-es Monacói Nagydíj időmérőjét

A 12 perces harmadik szakasz elején Leclerc 1:10,418-as köridőt teljesített, amellyel először villant meg az időmérő során. Mögötte Piastri, Verstappen, Sainz és Russell állt az utolsó gyors körök előtt. Végül Verstappen az utolsó körén eltalálta a falat, így a riválisokkal ellentétben nem tudott javítani. 

Leclerc 1:10,270-es idővel nyerte az időmérőt Piastri, Sainz, Norris és Russell előtt. Verstappen csak a hatodik helyen zárt, 

és megszakadt a nagy sorozata. A legjobb tíz sorrendjét Hamilton, Cunoda, Albon és Gasly zárta.

Leclerc pedig önmaga 24., a Ferrari 250. pole-ját szerezte – igaz, a monacói pilóta hazai pályán még sosem állt dobogón, és a legutóbbi 12 pole-ját nem váltotta győzelemre. Az F1-es Monacói Nagydíj hétvégéjén a 78 körös futamra vasárnap 15 órától kerül majd sor.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet. 

Mindent egy helyen az Eb-ről