Kövesse velünk az F1-es Kanadai Nagydíj futamának eseményeit!
Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.
Köszöntjük Olvasóinkat az F1-es Kanadai Nagydíj élő közvetítésében!
Szinte egész nap esett az eső Montréalban, és ugyan nemrég csökkent az intenzitása, az aszfalt vizes, és a következő órákra nagy esélyt adnak az újabb csapadékra.
A pole pozícióból George Russell indul, aki ezredre azonos időt autózott Max Verstappennel a Q3-ban, de a brit hamarabb futotta a körét az időmérő Q3-as szakaszában. Ilyenre idáig egyszer, az 1997-es Európai Nagydíjon került sor, akkor ráadásul nem kettős, hanem hármas holtverseny volt az élen.
Alapesetben a Russell-Verstappen páros mellett a Montréalban 2014 óta pont nélküli McLarenek lehetnek a futamgyőzelem esélyesei, de az időjárás közbeszólhat. A két Ferrari csak a mezőny második feléből rajtol, ilyenre majdnem három éve nem volt példa. Leclerc-éken kívül Pérez is komoly csalódást okozott az időmérőn az élpilóták közül, a mexikói a 16. lett.
Ocon magával hozott egy rajtbüntetést Monacóból, de miután a két Sauber a bokszból kívánt rajtolni, így a francia a 18. helyről rajtol. Ocon eddig minden alkalommal pontot szerzett Kanadában, az itteni versenyen, amikor elindult. Mellette Leclerc is hibátlan e tekintetben Montréalban.
Hamilton a mai nappal a leghosszabb F1-es karrierrel rendelkező brit pilóta lett: 17 év, 2 hónapja és 22 napja volt az első versenye, és Buttont előzte meg a lista élén.
Alonso pedig pontszerzés esetén két héttel megelőzi Michael Schumachert abban a tekintetben, hogy a német első és utolsó pontszerzése között 21 év, 2 hónap és 17 nap telt el. Alonso ezt a csúcsot 21 évre és 3 hónapra növelheti.
Az eső intenzitása tényleg kiszámíthatatlan: nemrég megint jobban rákezdett, most viszont ismét alábbhagyott, és a Nap is kisütött. Mi lesz itt?!
Legutóbb 2022 nyarán(!) fordult elő, hogy Verstappen két egymás utáni futamot nem nyert meg. Monacóban Leclerc győzött...
Állórajt lesz, de várhatóan perceken belül ismét jobban elered az eső. 16 fokos a levegő, 21 fokos az aszfalt Montréalban.
A két Haas extrém esőgumikon, a többiek intermediate-eken kezdenek.
Amikor épp tényleg jobban rákezdett az eső, elindult a mezőny a gumik bemelegítésére, mielőtt nekivág a 70 körös versenynek. Emlékeztetőül a rajtsorrend:
Russell, Verstappen, Norris, Piastri, Ricciardo, Alonso, Hamilton, Cunoda, Stroll, Albon,
Leclerc, Sainz, Sargeant, Magnussen, Gasly, Pérez, Hülkenberg, Ocon, Bottas (bokszból) és Csou (bokszból).
Az első négy változatlan sorrendben, Alonso és Hamilton viszont megelőzte Ricciardót.
Magnussen és Hülkenberg is rohamosan zárkózik, jó döntés lehetett az extrém esőgumi. Sok a csúszkálás, de óvatosak a pilóták.
Russellnek jelentették, hogy nem várható nagyobb eső, de ez nem rossz a Haasnak: Magnussen a 4., Hülkenberg a 8.!
Magnussen már Norrist, Hülkenberg Hamiltont támadja, de már egyre inkább az intermediate-eknek kedvezhet az időjárás, mert apad az esőzés. Russell 3 másodperccel vezet Verstappen előtt.
Magnussen rájött, hogy már nem megfelelő az extrém esőgumi, ki is jött a bokszba. A csapat azonban nem várta, így sok időt vesztett a kerékcserénél...
Valami nem működik a Ferrariban, mert a monacói nem tud olyan tempót autózni, mint szeretne. Hülkenberg még kitart, de már tartja fel a mezőnyt. Russell és Verstappen nagyon ellépett a többiektől, a holland a leggyorsabb a pályán. Folyamatosan szárad az ideális ív.
Russell, Verstappen, Norris, Piastri, Alonso, Hamilton, Ricciardo, Stroll, Hülkenberg és Leclerc az első tíz sorrendje. Verstappennek azt mondták, hogy negyedóra múlva újabb, rövid esőzés jöhet.
Ricciardo hibás rajt miatt 5 másodpercet kapott. Hülkenbergnek kereket cseréltek.
Russell feltartja Verstappent, így a McLarenek (elsősorban Norris) visszazárkóznak rájuk. Hamilton is támadja Alonsót. De mindenki az ígért esőt várja a kerékcserével.
Elfékezte az egyes kanyart, így Norris rátapadt, Russell pedig ellógott tőle.
Mostantól lehet használni a DRS-t. Szűk tíz percig biztosan, amikor jön az eső – elvileg.
Norris megelőzte a hollandot, és már Russellt támadja az első helyért.
Norris megelőzte, majd Russell hibázott is, így Verstappen is elment mellette.
Norris már 7(!) másodperccel ellógott, de közben a pálya melletti részeken már esik az eső.
Sargeant csapta falnak a Williamset, jön a safety car!
Ő nem jött a bokszba, mögötte viszont majdnem mindenkinek kereket cseréltek. Hamilton a bokszban előzte meg Alonsót.
Rajtavesztett, így ugyanis Verstappen és Russell is megelőzte. Cunoda, Ocon és Bottas kivételével mindenki volt a bokszban, a teljes mezőny intermediate-eken.
Verstappen, Russell, Norris, Piastri, Hamilton, Alonso, Cunoda, Stroll, Ocon és Ricciardo az első tíz sorrendje, de a japán és a francia már 29 körös gumikon van. Az eső még mindig "csak" a pálya mellett esik. Sargeant autóját még mentik.
Leclerc-rel kipróbálják a kemény gumikat, sok veszítenivalója nincs a Ferrarinak. A bokszban azonban nagyon nehezen tudott megmozdulni a monacói. Kijön a safety car, folytatódik a futam, lassan szemerkélő esőben.
Előreláthatólag csak néhány perces lesz, de ismét itt a csapadék. A sorrend nem változott az újraindítás után, Leclerc pedig borzasztóan szenved a slickeken.
Néhány másodperc alatt, szenzációs módon előzte meg Ricciardót és Ocont, és már a kilencedik. Leclerc visszatért a bokszba intermediate-ekért.
Éppen annyira volt elég a csapadék, hogy Leclerc pórul járjon, és ismét nedves legyen az ideális ív. Közben Sainz első szárnyának egy darabja repült le, miután összeért Bottasszal.
Az első négy között nagyjából másfél-másfél másodperc a különbség, mögöttük azonban Hamilton Piastri nyakán. Ismét folyamatosan szárad a pálya.
Leclerc után a másik Ferrari, Sainz is szenved, aligha lesz pontszerző. Hamilton továbbra sem bír Piastrival, aki viszont zárkózni kezdett Norrisra.
Gasly már kemény gumikon, mostantól mindenki őt figyeli, milyen a tempója.
Norris nagyot hibázott, de a kanyar levágása után visszatért a harmadik helyre. Magnussen és Bottas közepesekre váltott, egyelőre nem jól működik a száraz pályás gumi. Leclerc a bokszba hajtott és feladta a futamot.
Ő az egyetlen, aki még mindig nem jött a bokszba. Ezúttal beválik a McLaren-taktika? Russell, Alonso, Stroll és Gasly keményeken, a többiek közepeseken. Norris viszont még intermediate-eken, és ő a gyorsabb.
Két körrel tovább hagyták a pályán Norrist, és a közepes gumik felszerelése után megelőzi Russellt. Verstappent nem tudta, de így is nyert egy pozíciót.
Norris hibázott is, Russell pedig ezt és a melegebb gumijait kihasználva visszaelőzte a honfitársát. Verstappen eközben az autója rugózására panaszkodik.
Most Russell hibázott, így Norris ment el mellette. Verstappen pedig növeli ezáltal az előnyét folyamatosan, Ráadásul Piastri is megérkezett a két britre.
Egy Red Bull is búcsúzott, a mexikói a mezőny hátuljából esett ki. Ezután pedig Sainz és Albon ütközött, és mindkettejük számára véget ért a futam. Safety car!
Russell és Hamilton is túl egy újabb kerékcserén, a 4-5. helyen állnak így.
Verstappen, Norris, Piastri, Russell, Hamilton, Alonso, Stroll, Cunoda, Ocon, Ricciardo, Gasly, Hülkenberg, Bottas, Magnussen és Csou a sorrend. A háttérben pedig esőfelhők...
Kijön a biztonsági autó, 12 kör lesz hátra.
Az újraindításnál nem változott a sorrend, Verstappen máris ellépett a McLarenektől.
Norris tartja fel Piastrit és Russellt, de nem tudják megelőzni őt DRS-sel sem.
Russell úgy próbálkozott Piastri ellen, hogy összeértek, és végül a brit járt pórul: Hamilton is elment mellette.
Piastrit megelőzve a harmadik, és támadhatja Norrist is. Érik a Mercedes idei első dobogója.
Piastri már csak az ötödik. Cunoda egy nagy hibája után kiszállt a pontszerzők közül.
Norris messze van Hamiltontól, és a hétszeres világbajnoknak inkább Russellre kellett volna figyelnie. Nem sikerült: már Russell halad a harmadik helyen.
Verstappen, Norris, Russell, Hamilton, Piastri, Alonso, Stroll, Ricciardo, Gasly és Ocon szereztek pontot, ebben a sorrendben.
Minden volt itt: látványos előzések, eső, száraz gumik, csúszkálások, balesetek, kiesések, biztonsági autós fázis és izgalom.
A 2024-es Forma-1-es szezon két hét múlva, június 21. és 23. között a Spanyol Nagydíjjal folytatódik. Nyolc versenyhétvége után a 194 pontos Max Verstappen vezeti az összetettet a 138 pontos Charles Leclerc előtt. Az egyéni pontverseny harmadik helyén a 131 pontos Lando Norris áll, mögötte Carlos Sainz 108, Sergio Pérez pedig 107 ponttal rendelkezik.
Most megköszönjük a figyelmüket, az összefoglalóval hamarosan, az értékelésekkel reggel jelentkezünk!