Vágólapra másolva!
Meglehetősen gyenge mérkőzéssel zárult a 12. forduló a Premier League-ben, a Manchester City Stephen Ireland kapáslövésével 1-0-ra legyőzte a Sunderlandet, és így hetedszer is begyűjtötte a három pontot hazai pályán.

Nem mondhatni, hogy elkényeztette volna a Manchester City és a Sunderland a nézőket az első félidőben, igazi helyzetet nem is lehetett feljegyezni, csak kisebb lehetőségeket. Az első ilyen a vendégek előtt adódott, egy jobboldali beadás után Stokes emelkedett középen, de fejese jó másfél méterrel elkerülte a kaput.

A City a 27. percben vezette az első épkézláb támadását, szép összjáték után Elano indult el kapu felé, a csel sikerült, de a lövés vérszegény lett, így Gordonnak csak le kellett hajolnia érte. Aztán gyors adogatás után Elano ugratta ki Mpenzát, aki nagyon elkapkodta a helyzetet, futtából lőtt, erősen felejthető módon. Pár perccel ezt követően már jobban célzott a belga támadó, lapos suhintása eltalálta a kaput, de Gordonnak ez sem okozott gondot.

A fordulás után egy hazai labdavesztésből indított akciót a Sunderland, aminek végén Jones tornáztatta meg Hartot, aki eldőlve védett. A 67. percben aztán megszerezte a vezetést Sven-Göran Eriksson csapata, Petrov ívelt át balra Garridóhoz, aki Vassellhez fejelt, a cserecsatár befordult védője mellett, aztán középre ívelt, a hosszú oldalon érkező Ireland pedig kapásból nagy gólt zúdított a hálóba.

A hátralévő időben mindössze egyszer veszélyeztette a hazaiak kapuját Roy Keane gárdája, de Leadbitter labdája Dunne-ról nem a háló felé, hanem a mezőnybe pattant, így hetedik hazai meccsét is megnyerte a City.

Premier League, 12. forduló:
Manchester City - Sunderland 1-0 (0-0)
gól
: Ireland (67.)

A hajrában mentett pontot a Bolton a West Ham ellenhttp://www.origo.hu/sport/focivilag/20071104-ketgolos-elonyt-herdalt-el-az-as-roma.html?pIdx=3