Társoldalunk:

A klubalapító unokája hálás Várszegi Gábornak

Igent mondott tegnap a Ferencváros küldöttgyűlése, így aztán nincs akadálya, hogy a Fotex 80 százalékos részesedést szerezzen a labdarúgócsapatot működtető kft.-ben.

Rendkívüli küldöttközgyűlést tartott tegnap a Ferencváros, s egyetlen pont szerepelt napirenden: a Fradi-Fotex házasság.

Furulyás János elnök beszámolójában levezette, hogy a privatizációs tárgyalások során miként jutottak el a Fotexig. Beszélt valamennyi jelentkezőről, elmondta, kivel miért nem tudtak megállapodni. Így például ismeretette, hogy a Magyar Labdarúgó Liga igazgatója, Muszbek Mihály is bejelentkezett a Ferencvárosnál, s a liga 200 millió forintért akart tulajdonrészt szerezni, s ezen felül 400 milliós opciót ígért a vagyonértékű jogokért. Ezután került képbe a Fotex, amelynek elnök-vezérigazgatója, Várszegi Gábor a megbeszélések elején elfogadta a Ferencváros feltételeit. Így azt is, hogy 2,4 milliárdos vételárból a futballcsapat egy fillért sem lát, a pénz a többi tizenegy szakosztály életben tartását és az adósságok kifizetését szolgálja.

Nagy Zoltán, a felügyelő bizottság elnöke kifogásolni valót talált a szindikátusi szerződés 4. pontjában, amelyben a klub logóiról, jelképeiről szóló jogokat vetették papírra a szerződő felek. A kritika hatott, a szöveget kijavították, és mindenki megnyugodhat: a Ferencváros színeiben, címerében és jelképeiben semmit sem változtathat az új tulajdonos.

Ezt követően szavazott a küldöttgyűlés, s a tagok egyhangúlag igent mondtak arra, hogy a labdarúgó-szakosztályt működtető kft. 80 százaléka, 2,4 milliárd forintért a Fotex tulajdonába kerüljön.

Részt vett a közgyűlésen a felügyelő bizottság tagjaként az alapító elnök, Springer Ferenc unokája, Springer Miklós is, aki a szavazás után örömmel nyilatkozott. "Még Amerikából ismerem Várszegi Gábort, s bízom benne" - mondta. "Remélem, nem haragszanak meg az MTK szimpatizánsai és szurkolói, de befektetőként a Fradi sokkal jobb üzlet, mint az MTK. Ami pedig a Fradit illeti, sok választásunk nem volt: a csőd, vagy az újjászületés. Örülök, hogy a küldöttgyűlés tagjai megértették, miről van szó, és hiszem, hogy az új évezredben szeretett klubunk még nagyobb sikereket ér el, mint a múltban. Úgy érzem, köszönet jár Várszegi Gábornak."

Burkovits Ferenc