Társoldalunk:

Fúzió Genovában?

Magyarországon nem kis felzúdulást váltott ki, hogy a Ferencvárosban az a Fotex Rt. szerzett többségi tulajdont, amely az MTK-t is magáénak mondhatja. A szurkolók egy része attól félt, hogy a két ősi rivális klub egyesülhet, ám a tulajdonosok szerint erről szó sincs. Olaszországban viszont valóban megtörténhet, hogy két, a másikat mindig is riválisának tekintő klub összeolvadjon: a Sampdoria rossz anyagi helyzete miatt ugyanis a tulajdonosok komolyan fontolgatják a Genoával való fúziót.

A Sampdoria a kilencvenes évek elején még Európa egyik élcsapatának számított, Gianluca Vialli és Roberto Mancini vezetésével 1989-ben KEK-et nyert, két évvel később pedig BEK-döntőt játszott. Ezt követően azonban egyre inkább visszacsúszott a táblázaton, és a negatív folyamat végül 1999-ben a kiesésben csúcsosodott ki.

A Samp azóta mindig azzal a célkitűzéssel vágott neki a Serie B küzdelmeinek, hogy visszakerül a legjobbak közé, ám ez két nekifutásból sem sikerült, és az egyesült közben teljesen eladósodott. A múlt héten az olasz szövetség kijelentette: amennyiben a klub nem rendezi az adósságait, akkor nem indulhat a másodosztályban, csak az amatőrök között. A csapat fő szponzorának, az ERG nevű vegyipari konszernnek az elnöke, Riccardo Garrone kijelentette: "Azon dolgozzunk, hogy a klub a Serie B-ben maradjon, de azt hiszem, komolyan el kell kezdenünk foglalkozni a fúzió gondolatával."

Kérdés, mit szólnának ehhez a két egyesület szurkolói, akik mindig is az év legfontosabb derbijének tekintették a városi rivális elleni mérkőzést, és a két csapat közötti ellentétet leginkább a Fradi-Újpest relációval lehetne leírni.