Vágólapra másolva!
Szerdán délelőtt az első, csütörtök délután a második edzését tartotta meg Sopronban Bognár György. "Amint azt már mondtam, Simon Tibor szakmai koncepciója alapján szeretném folytatni a munkát a Matávnál" - fejtegette a soproni együttes új edzője. "Ebben pedig nyugodtan támaszkodhatok Simi korábbi segítőjére, Farkas Bringára."

"Mindez a Vasas elleni meccsel kapcsolatban fokozottan igaz. Két nap alatt csak ismerkedtem a játékosokkal, nem is nagyon szeretnék 'okoskodni'. Az angyalföldiek ellen a felkészítésben és az összeállításban is maximálisan korábbi játékostársam, Bringa véleményére hagyatkozom, akiben a legteljesebb mértékig megbízom."

Farkas Józseffel egy szomorú, nehéz, tragikus időszakban szerzett két meccsen négy pontot a Matáv. Értelemszerűen a csapatot illetően még jobban "képben van", mint az új tréner. "Nagyon nehéz meccs lesz, hiszen ez a találkozó a Vasasnak gyakorlatilag az utolsó lehetősége arra, hogy életben tartsa bentmaradási reményeit" - mondta Farkas. "A fővárosi csapat játékosállománya erős, több válogatott játékos játszik náluk. Nekünk viszont éppen olyan fontos lesz ez az összecsapás, hiszen szeretnénk folytatni a remek hazai sorozatunkat, és természetesen a csapat meg akarja tartani a hetedik helyét. Javrujan influenzás, néhány játékosnál pedig kisebb allergiás tüneteket észleltünk, de remélem, az ő teljesítményüket ez nem befolyásolja majd."

A Sopron várható összeállítása: Farkas - Orabinec vagy Perger, Vincze, Szabados, Prazenica - Pintér, Horváth R., Somogyi, Tóth I. - Sira, Tóth M.

Botár László

Ajánlat:

Korábban:

Bognár: A Simon által megkezdett munkát folytatom

Fórum: