Társoldalunk:

MTK-Újpest a forduló rangadója

Videoton-Siófok mérkőzéssel rajtol a Borsodi Liga 13. fordulója, amely szombaton újabb négy találkozóval, közte az MTK-Újpest rangadóval folytatódik. A Kispest-Ferencváros mérkőzést a zöld-fehérek nemzetközi kupakötelezettsége miatt december 6-ára halasztották.

Tíz éve nem nyert hazai pályán a Videoton együttese a Siófok ellen, így a fehérváriaknak komoly tartozásuk van a Balaton-partiakkal szemben. A labdarúgó NB I tizenharmadik fordulója talán szerencsét hoz majd Várhidi Péter csapatának, amely legutóbb, az MTK ellen jól játszott, ellentétben a Siófokkal, amely zsinórban négy mérkőzésen nem tudott nyerni. A hazaiaknál Pomper sárga lapjai miatt nem léphet pályára, míg Bekő, Földes, illetve Kovács Balázs sérült. A vendégeknél két hiányzó akad: Szalai lábát a héten műtik, míg László gerincsérülése a legutóbbi tartalékmérkőzésen kiújult, így valószínűleg őt is operálni kell. Jó hír viszont a siófokiak számára, hogy felépült Schwarcz, és hétvégén ismét játszhat.

A várható kezdőcsapatok
Videoton: Végh - Stanojevic, Ristic, Vilotic - Tímár, Tóth B., Monye, Vasas, Tóth N. - Dvéri - Terjék
Siófok: Csernyányszki - Pantic, Kuttor, Koller - Grósz, Erős, Schwarcz, Schultz, Gaál - Szabó Cs., Filipovic

Akár az ősz mérkőzése is lehet az MTK-Újpest rangadó, amely esélyesének a hazai csapat számít. Egyrészt az MTK a listavezető, másrészt hazai pályán félelmetes mérleggel rendelkezik: hat mérkőzésen hat győzelmet aratott idén, 19 rúgott gól mellett mindössze ötöt kapott. A csapatban Juhász és Füzi sérült, ennek ellenére Egervári Sándor vezetőedző győzelmet vár csapatától. Az Újpestben Tokody sárga lapjai miatt csak nézőként lehet jelen a Hungária körúton, Kozel és Medgyesi sérült. Nincs könnyű helyzetben kapusposzton sem Szabó András. Vlaszák eltiltása ugyan letelt, ám mind Posza, mind Illyés sérült, így nincs tartalék hálóőre az együttesnek.

A Sopron a Győrt fogadja, s a megyei rangadó iránt akkora az érdeklődés, hogy elővételben már megkezdték árulni a jegyeket. Győrött Böjte, Füzi, Milaimovic és Nagy Tamás hiányzik a keretből, Semeník, Kartelo, valamint Weitner viszont játékra kész. A hazaiaknál Csiszár sárga lapok miatt nem játszhat, Horváth András is csupán könnyítette edzésmunkát végez. A Dunaferr a Debrecent fogadja, Bagoly, Jäkl, és Horváth Péter nélkül. A vendégeknél a legnagyobb gondot Sumudica pótlása okozhatja, a gólerős csatár eltiltás miatt nem játszhat, ők Kerekes pótolhatja.

A Békéscsaba hazai pályán javíthat, igaz, ellenfele a tavalyi bajnok Zalaegerszeg lesz. A Kispest-Ferencváros mérkőzést a zöld-fehérek nemzetközi kupakötelezettsége miatt december 6-ára halasztották.

A 13. forduló műsora
péntek:
Videoton - Siófok 18.00
szombat:
Békéscsaba - Zalaegerszeg 13.00
Sopron - Győri ETO 13.00
Dunaferr - Debrecen 13.00
MTK Hungária - Újpest 18.00

KAPCSOLÓDÓ CIKK