Vágólapra másolva!
A Haas F1-es csapatának versenyzője, Kevin Magnussen idén már 10 büntetőpontot gyűjtött, így közelebb került egy esetleges eltiltáshoz. A dán pilóta nem mindennapi "tettet hajthat végre", ugyanis a Forma-1 történetében eddig csupán ötször fordult elő, hogy egy versenyzőt eltiltott a szövetség.

Eltilthatják a Haas versenyzőjét

Kevin Magnussen a Miami Nagydíjon 5 büntetőpontot gyűjtött be, miután ütközött a Williams amerikai pilótájával, Logan Sargeanttel. A Haas dán versenyzője már 10 büntetőpontnál jár a szezonban, így ha a hátralévő 18 futamon még további kettőt kap, akkor ő lesz az első az F1 történetében, akinek 12 pont összegyűjtése miatt kell egy versenyt kihagynia.

A száguldó cirkuszban eddig összesen öt alkalommal fordult elő, hogy egy versenyzőt kihágások miatt eltiltással büntettek.

Az első pilóta, akit hivatalos eltiltásban részesített az FIA, Nigel Mansell volt, a brit legenda az 1989-es Portugál Nagydíjon nem állt ki a versenyből, miután bokszutcai tolatás miatt fekete zászlós jelzést kapott, ellenben összeütközött Ayrton Sennával.

Forma-1, Bahreini Nagydíj
Kevin Magnussen lehet az F1 történetében a hatodik eltiltott pilóta
Fotó: AFP (Photo by Giuseppe CACACE / AFP)

Az 1994-es szezon három eltiltást is hozott, az elsőt Eddie Irvine kapta, aki a szezonnyitón történt tömegbaleset okozásáért kapott egyversenyes pihenőt, majd csapata sikertelen fellebbezése után ezt a büntetést megtoldották még két futammal. Ezt követően Silverstone-ban Michael Schumacher és csapata hagyott figyelmen kívül egy fekete zászlót, amiért egy felülvizsgálat során két versenyre eltiltották. Mika Hakkinen szintén a Brit Nagydíjon került bajba, egy felfüggesztett eltiltást gyűjtött be ezen a versenyen, melyet a soron következő német futamon fel nem függesztettre cserélt a több autó kiesésével járó rajtbaleset okozásával - írta meg a formula.hu.

Az azóta eltelt harminc évben egyetlen alkalommal fordult elő, hogy egy pilóta az eltiltás sorsára jutott az F1-ben. Romain Grosjean a 2012-es szezonban több balesetet is okozott, az FIA-nek a Belga Nagydíj rajtjánál történt incidens után telt be a pohár - ekkor Lewis Hamilton és Fernando Alonso is kiesett a svájci-francia pilóta hibájából.

A 2024-es Forma-1-es szezon az imolai Emilia Romagna Nagydíjjal folytatódik. Hat versenyhétvége után a 136 pontos Max Verstappen vezeti az összetettet

a 103 pontos Red Bull-os csapattárs, Sergio Pérez előtt. Az egyéni pontverseny harmadik helyén ferraris Charles Leclerc áll 98 ponttal, míg a negyedik és ötödik helyen 83-83 ponttal a friss futamgyőztes Lando Norris és Carlos Sainz vannak. A Mercedes számára eddig nem a várakozásoknak megfelelően alakul a szezon, ugyanis George Russell a hetedik, Lewis Hamilton pedig csak a kilencedik pozícióban áll.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Regisztrálj most a megújult TippmixPro-ra és használd egyedi bónuszkódodat, hogy tiéd lehessen a 100%-os feltöltési bónusz akár 30.000 Ft-ig! Bónuszkód: MW30