Társoldalunk:

Platini megreformálná a Bajnokok Ligáját

Michel Platini kijelentette, hogy Lennart Johansson visszavonulása után az Európai Labdarúgó Szövetség elnöke szeretne lenne, és alaposan megváltoztatná a Bajnokok Ligája lebonyolítását.

"Egy olyan kupaküzdelmet szeretnék, amelyben 256 csapat indulna, és a résztvevők az első perctől kezdve kieséses rendszerben vetélkednének. Ma a BL egy olyan üzlet, ahol a kis kluboknak nem jut szerep. Minél több mérkőzésre kerül ugyanis sor, annál biztosabb, hogy a sztárcsapatok diadalmaskodnak" - mondta a 47 éves egykori kiváló francia játékos, aki tagja az UEFA és a FIFA végrehajtó bizottságának is.

Platini elképzelései szerint az UEFA minden tagországa legalább egy együttessel képviseltetné magát az új sorozatban. "A teniszben is pályára lép a világranglista éllovasa bármely játékos ellen, akit kisorsolnak ellenfeléül. Így a Bayern Münchennek is játszania kell Máltán vagy Grúziában. Az elmúlt tíz évben csak 32 városban rendeztek BL-találkozókat, ez kevés, így nem lehet növelni a sportág népszerűségét."

Johansson elnöki megbízatása 2006-ban jár le, Platini ezt követően szeretné átvenni az UEFA irányítását.

KAPCSOLÓDÓ CIKK