Társoldalunk:

Visszalépést fontolgat a bajnokságtól a Fradi

Szeiler József, az FTC Rt. cégvezető-vezérigazgatója szerint az sem elképzelhetetlen, hogy a Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottságának pénteki döntése miatt a Ferencváros megvizsgálja, érdemes-e olyan ligában részt vennie, amelyben "fittyet hánynak a jogszabályokra". Szieben László MLL-igazgató erre úgy reagált, hogy "példátlanul súlyos esemény kapcsán példátlanul súlyos döntés született, amellyel a menedzsment egyetért".

A Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága a május 30-án rendezett Ferencváros-Debrecen NB I-es mérkőzés után történt szurkolói rendbontás ügyében pénteken úgy döntött, hogy az FTC soron következő három hazai találkozóját zárt kapuk mögött köteles lejátszani. Emellett a testület szeptember 14. és december 14. között megvonta a zöld-fehér csapattól a pályaválasztói jogot. A klubot továbbá 40 millió forintra büntették. Szeiler Józsefnek, az FTC Rt. vezérigazgatójának egymilliót kell fizetnie, és péntektől szeptember 25-ig mindennemű sportvezetői tevékenységtől eltiltották.

A büntetéssel kapcsolatban rögtönzött sajtótájékoztató keretében megszólalt Szeiler József, aki keményen fogalmazott: "Egyelőre nem tudjuk, hogy Demján Sándor és Szieben László urak elégedettek-e a döntéssel, ezért rosszabbra is felkészültünk, mindenesetre igyekszünk értelmezni a pénteki határozatot. Én például elismertem, hogy bizonyos mértékben hibáztam a DVSC elleni mérkőzésen, amiért normális, jogszerű büntetést hajlandó lennék elfogadni, a mostani azonban nem az. A fegyelmi bizottság úgy döntött, hogy két hónapig nem látogathatom a mérkőzéseket, míg akik megtámadták Szentes Lázárt vagy Tököli Attilát, nincsenek kitiltva a stadionokból. A személyemnél fontosabb azonban, hogy a Ferencvárost a Liga vezetői megpróbálják ellehetetleníteni. Arra köteleztek például bennünket, hogy utazzunk idegenbe, lépjünk pályára 10-12 ezer néző előtt, és keressünk tízmilliókat ellenfeleinknek. Ezeket a döntéseket, a jogszabályokat felrúgva, törvényellenesen hozták. Sajnos, mire ezt bebizonyítjuk, vége is az őszi idénynek, akkor viszont már nem lehet majd semmit visszacsinálni.

Érthetetlen számunkra, hogy a Liga miért sújtja a Ferencvárost. Persze hallottuk, hogy a klub elnökének, Furulyás Jánosnak javasolták, ne fellebbezzünk a döntés ellen, mert súlyosabb büntetést is kaphatunk, Most tényleg megkaptuk, csak éppen jogszerűtlenül. Pontosan ezért, az FTC Rt. alaposan átgondolja, hogy érdemes-e részt vennie olyan játékban, olyan bajnokságban, melynek irányítói fittyet hánynak a jogra. Meggondoljuk tehát, hogy érdemes-e asszisztálnunk a Demján-Szieben Ligához, de természetesen ez ügyben még konzultálunk a tulajdonosokkal is."

Petró László, a klub jogásza szerint az MLL többször is súlyos jogsértéseket követett el. Nem bírálhatta volna felül a fellebbviteli bizottság döntését, mert azt csak az MLSZ tehette volna meg. Ráadásul az Üllői útra még nem is érkezett meg az fb július 17-i, valamint a Liga elnökségének hétfői határozata. "Idézést sem kaptunk a mai ülésre, pedig a kormányrendelet és a fegyelmi szabályzat szerint is öt nappal korábban meg kellett volna kapnunk. Így természetesen nem is élhettünk a védekezés jogával" - mondta Petró.

Szeiler József Üllői úti sajtótájékoztatóját a helyszínen hallgatta végig dr. Szieben László, a Magyar Labdarúgó Liga ügyvezető igazgatója, aki a döntésről a következőket mondta: "Természetesen minden jogszabályt meg lehet kontrázni egy másik lehetőséggel, mindenesetre a Liga menedzsmentje kollektív érdekeket szolgáló döntést hozott. Véleményem szerint a május 30-i rendbontás súlyához mérten reális ítélet született."

A direktor arra a kérdésre, hogy esetleges újabb fellebbezés esetén a Ferencváros ennél is súlyosabb büntetést kaphat-e, igennel felelt. Ugyanakkor azt dr. Szieben sem tartotta reálisnak, hogy míg Szeiler Józsefet hónapokra száműzték a mérkőzésekről, addig Szentes és Tököli támadói látogathatják a mérkőzéseket. Az igazgató szerint ennek az az oka, hogy a Liga gyorsabban tudott határozatot hozni, mint a rendőrség. Egyelőre dr. Szieben arra sem tudott felelni, hogy a hazai pályára kisorsolt, ám a pályaválasztói jog megvonása okán idegenben fellépő Ferencváros mérkőzésein kit és mekkora mértékben illet meg a bevétel.

A fegyelmi határozat után sokan bizonytalanok voltak afelől, hogy a pályaválasztói jog megvonásával a Ferencváros tavasszal visszakapja-e hazai mérkőzéseit, amire dr. Kis György, a Liga fegyelmi bizottságának elnöke kategorikus választ adott: "A pályaválasztói jog megvonása azt jelenti, hogy a Ferencváros a hazai pályára kisorsolt mérkőzéseit ellenfelei pályáján köteles lejátszani. Tavasszal pedig az eredeti sorsolás alapján folytatódik a bajnokság."

Bánki József

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK