Társoldalunk:

BL: Capello felszabadult, Wenger realista

2005.03.10. 11:41

A Bayern München a visszavágón ugyan 1-0-s vereséget szenvedett az Arsenal otthonában, a hazai 3-1-nek köszönhetően azonban bejutott a legjobb nyolc közé a labdarúgó Bajnokok Ligájában.

A bajorok vezetőedzője, Felix Magath elsősorban annak örült a siker után, hogy legalább egy német gárda ott lesz a negyeddöntőben.

"Természetesen jobban örülnék, ha a Werder Bremen és a Bayer Leverkusen is folytathatná a menetelést, de a lényeg, hogy egy német csapat állva maradt" - mondta a szakember.

A Bundesliga éllovasának trénere bevallotta: egy pillanatra sem ingott meg a továbbjutásba vetett hite, akkor sem, amikor kiderült, hogy a sérült Roy Maakay nem léphet pályára a Highburyben, és akkor sem, amikor Thierry Henry vezetést szerzett az Arsenalnak.

"Annál jobbak vagyunk, hogy kisebb problémák kibillentsenek bennünket az egyensúlyunkból. Az utóbbi néhány mérkőzésen megmutattuk, hogy rendkívül erős a védelmünk, így biztos voltam benne, hogy összesítésben megnyerjük a párharcot" - tette hozzá.

Az Arsenal szakvezetője, Arsene Wenger mérhetetlenül csalódottan nyilatkozott a találkozót követően. "Nehéz bármit is mondani, a játékosaimat nem szeretném kritizálni, hiszen évek óta állandó szinten teljesítenek. Ez azonban nem elég ahhoz, hogy megnyerjük a BL-t. Hiába vannak jó játékosaink s nagyszerű mérkőzéseink, ez nem jelenti azt, hogy elég erősek lennénk egy igazi nagy sikerhez."

(MTI)/[origo]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK