Két fordulóval a zárás előtt a Bundesligában eldőlni látszik a kieső helyek sorsa: a Borussia Mönchengladbach már búcsúzott az elitből és az FSV Mainz is menthetetlennek tűnik. A jelenleg 16. helyezett Alemannia Aachen helyzete sem valami rózsás, de a szimpatikus kiscsapat akár még meg is kapaszkodhat az élvonalban - és ez azért lenne különösen nagy bravúr, mert a klub pár hete fegyelmezési okokból a tartalékok közé száműzte legjobb játékosát.
Az aacheni egyesület története során már szerepelt a legjobbak között, sőt 1969-ben ezüstérmes lett a Bundesligában, de a következő idényben ki is esett az élvonalból, és ezt követően még a harmadik divizióban is eltöltött pár szezont. Az utóbbi években aztán a csapat egyre jobban szerepelt a Bundesliga 2-ben, ráadásul 2004-ben bejutott a DFB-kupa döntőjébe, ahol ugyan kikapott a Werder Brementől, de mivel a brémaiak bajnokok lettek, így a csapat kvalifikálta magát az UEFA-kupára.
A keretben szereplő futballisták egy része tehát előbb szerzett tapasztalatot a nemzetközi porondon, mint a német élvonalban, és nem meglepő, hogy az előző szezonban a feljutás volt a cél a klub számára, amit sikerült is végrehajtani, de az egyesület anyagi helyzete nem nagyon tette lehetővé, hogy jelentősen megerősítsék a csapatot a nyáron. A hat új szerzemény közül egyedül az 1860 München védekező középpályásáért, Matthias Lehmannért kellett fizetni, az ő vételára 900 ezer euró volt - a többi új igazolás egytől egyig ingyen érkezett, ráadásul szinte kivétel nélkül alacsonyabb osztályból szerződtek Aachenbe.
A bajnoki rajt előtt az Alemannia legnagyobb hátrányának a rutintalanságot tartották, ám a tréner, Dieter Hecking igyekezett előnyt kovácsolni abból, hogy szinte mindenki biztos kiesőnek könyvelte el a gárdát, és abban bízott, hogy együttese az FSV Mainz példáján felbuzdulva megmutatja, hogy egy ismeretlen játékosokból álló együttes is megkapaszkodhat a Bundesligában lelkes játékkal és küzdeni tudással.
Jan Schlaudraffot a játékostársak csókolták...
Ennek először a harmadik fordulóban lett meg a gyümölcse, amikor az újonc nagy meglepetésre idegenben 3-0-ra verte a Hannovert. Ennek a találkozónak több következménye is volt: a hannoveriek menesztették edzőjüket, Peter Neururert, utódjául pedig éppen az aacheni Heckinget szemelték ki. Hosszas tárgyalássorozat vette kezdetét, amelynek végén a trénert végül elengedték: a mester személyes okokkal magyarázta a váltást, és tény, hogy családja Hannoverben él, de ez mondjuk az előző két esztendőben nem zavarta őt az aacheni munkában. Az Alemanniának tehát új szakvezetőt kellett keresnie, aki az egykori válogatott játékos, Michael Frontzeck lett - ami azért számított kockázazos lépésnek, mert ő korábban sehol sem dolgozott vezetőedzőként, csak asszisztens volt több élvonalbeli egyesületnél.
A csapat kezdeti lendülete hamar el is fogyott, hiszen az ősszel a nyolcadik fordulót követően egyetlen bajnokit sem tudott nyerni a gárda, de még így is a 13. pozíciót foglalta el, ráadásul a német kupában a legjobb nyolc közé jutásért a Bayern Münchent búcsúztatta. Az aacheniek támadója, Jan Schlaudraff ezen a találkozón kétszer is eredményes volt, és a csatár az ősz felfedezettjének számított: szeptemberben a hónap játékosának választották, öt gólt szerzett, és teljesítményének köszönhetően a nagyválogatottban is bemutatkozhatott. A Bayern be is jelentkezett érte, és meg is egyezett a klubbal, hogy a szezon végeztével megveszi a játékost az aacheniektől - noha az Alemannia sportigazgatója, Jörg Schmadtke amellett érvelt, hogy már januárban adják el a csatárt, jóval több pénzért.
Schlaudraff tehát maradt, és a keret egyetlen fővel sem bővült a télen, de eleinte úgy tűnt, hogy az Alemannia tovább folytatja mélyrepülését - első négy idei találkozóján mindössze egyetlen pontot szerzett a csapat, és így visszaesett a 15. helyre. A fordulópontot a Bayern München elleni idegenbeli összecsapás jelentette, amelyet hatalmas meglepetésre 1-0-ra megnyert a gárda, és innentől kezdve valósággal megtáltosodott: a következő négy összecsapásból hármat megnyert az együttes (Schlaudraff kétszer is betalált, és kiválóan futballozott), aminek köszönhetően márciusban viszonylagos biztonságban a kilencedik pozícióban állt.
A meglepő fellángolást hasonlóan váratlan visszaesés követte: a VfB Stuttgart, az 1. FC Nürnberg vagy a Werder Bremen elleni idegenbeli vereség benne volt a pakliban, az viszont már kevésbé, hogy a Borussia Dortmund és a Hertha BSC ellen otthon veszít a csapat - ráadásul utóbbi két mérkőzésen egyaránt négy gólt kapott a gárda. Az pedig még váratlanabbul érte a szurkolókat, hogy a visszaesés bűnbakjává éppen Schlaudraffot "nevezték ki" (az általában csak csereként pályára lépett Sascha Dummal együtt). A klub vezetősége azzal vádolta a csatárt, hogy nem küzd teljes erőbedobással, és gondolatai már a Bayern Münchennél járnak - márpedig Schmadtke szerint a jelenlegi szituációban csak olyan focisták segíthetik a klubot, akik 100 százalékosan koncentrálnak. Ennek értelmében Schlaudraffot és Dumot egyaránt kitették az első csapat keretéből, és az Eintrancht Frankfurt elleni, sorsdöntőnek ígérkező kiesési rangadóra nélkülük készült az együttes.
... a csapatvezetők pedig ajtót mutattak neki
A Frankfurt ellen azonban, ha lehetséges, még rosszabb teljesítményt nyújtott a csapat: úgy kapott ki 4-0-ra, hogy a vereség akár kétszámjegyű is lehetett volna, és csak a kapuson, Kristian Nichten múlott, hogy nem lett annyi: a portás a Kicker osztályzatai alapján a mezőny legjobbja volt. Két fordulóval a zárás előtt így az aacheniek hátránya három pont a bennmaradó helyen álló VfL Wolfsburggal szemben, de a helyzet még mindig nem reménytelen, hiszen a hét végén az Alemannia éppen a Farkasokat fogadja. Ha itt nyer, akkor már csak annyi lesz a dolga, hogy az utolsó körben több pontot szerezzen a Wolfsburgnál - ami nem kizárt, lévén a VfL a bajnoki címért küzdő Werder Bremennel játszik majd. A hét végi győzelem azonban a bennmaradás szempontjából kulcsfontosságú - de a vezetőség egyelőre váltig állítja, hogy nem fogják Schlaudraffot reaktiválni a találkozóra.