Társoldalunk:

A Portsmouth nyerte az idei FA-kupát

2008.05.17. 18:06

A Premier League 2007-2008-as szezonjának nyolcadik helyezettje, a Portsmouth nyerte az idei FA-kupát, miután az új Wembley-stadionban lebonyolított döntőben 1-0-ra legyőzte a másodosztályú Cardiff Cityt.

Cardiff City-Portsmouth. A két gárda fanatikusain kívül aligha volt ember széles e világon, aki az FA-kupa 2007-2008-as kiírásának rajtja előtt megkockáztatta volna, hogy a maratoni hosszúságú sorozat végére ez a két csapat marad állva, hogy az új Wembleyben megvívhasson a focivilág legnagyobb presztízsű nemzeti kupájáért.

A sztárcsapatok azonban sorra elhullottak, és már a legjobb négy közé is csak egyetlen Premier League-es alakulat, az angol edzőfejedelem, Harry Redknapp által dirigált Pompey jutott be.

A második vonal, a Championship képviselői közül végül a Barnsleyt búcsúztató walesiek jutottak el az utolsó mérkőzésig, akik ha mondjuk két évvel ezelőtt cselekszik meg ugyanezt, akkor gyakorlatilag hazai pályán léphettek volna pályára a fináléban (az új Wembley építése miatt hét éven keresztül Cardiff adott otthont az angol kupadöntőknek).

Azt ugyan nem állíthatjuk, hogy a döntőre állva maradt két csapat bármelyikének játéka mágnesként vonzaná a semleges futballszurkolókat, abban azonban biztosak lehettünk, hogy mindkét csapat szívét, lelkét kiteszi majd, hogy élhessen a számára talán emberöltőnként kínálkozó nagy lehetőséggel.

Körülbelül ennek szellemében kezdett a két "kiscsapat" közül a másodosztályú, hiszen a Cardiff mindenféle megilletődöttség vetette magát a küzdelembe. Nagy iramot diktált a City, a 13. percben pedig a vezetést is megszerezhette volna, azonban a szöget remekül záró James hárítani tudta a labdát egyedül rávezető Parry próbálkozását.

Egy percre rá Campbell fejelt rossz helyre egy középre ívelt labdát, Whittingham köszönte szépen, tolt egyet rajta, majd kapura zúdította, de a jobb alsó sarok helyett rossz helyen tébláboló saját csapattársát találta el.

A 22. percben Kanu kötött csomót a cardiffi védők lábára, elfektette Enckelmant is, eközben azonban túlságosan kisodródott, és közvetlen közelről a jobb kapufa tövét találta telibe.

A 37. percben a néha meglehetősen bizonytalannak tűnő Enckelman rossz ütemben vetődött - nem is vetődött, inkább csak dőlt - ki egy jobb oldali beadásra, a kezéről felperdülő labdát pedig az arra ólálkodó Kanu finoman a kapuba belsőzte.

A félidő hajrájában egyenlített a Cardiff: egy kapu előtti tömegjelenetet követően Loovens a tizenhatos vonaláról szép mozdulattal emelt a léc alá, egyetlen apró szépséghibája volt a dolognak: a lövést megelőzően kézzel tette maga elé a labdát, így Dean játékvezető természetesen érvénytelenítette a találatot.

Getty Images

A sorsdöntő pillanat: a labda már útban Enckelman kezéről Kanu lába felé

A második félidő elején egyenlíthetett volna a City, Johnson azonban nagy helyzetben Campbellbe bólintotta a labdát, amely a Portsmouth csapatkapitányáról az oldalhálóba vágódott.

Kevéssel ezután megduplázhatta volna előnyét a Pompey: Kranjcar remek sarkalásával indul az akció, Diarra beadását követően azonban Kanu ajtó-ablak helyzetben csúnyán eltörte a labdát.

A 62. percben cserére szánta el magát Dave Jones, a Cardiff City menedzsere, és pályára küldte a 17 éves walesi csodagyereket, az új Ryan Giggsnek tartott Aaron Ramseyt.

Bár a Cardiffnak volt sürgősebb, egyre inkább átvette a mérkőzés irányítását a Portsmouth, ez pedig nem sok jót ígért a walesieknek. A Pompey a szezon során bajnoki és kupameccsek sokaságán bizonyította, hogy amennyiben megszerzi a vezetést, akkor rendkívül szervezett játékkal jó eséllyel meg is őrzi azt.

Emellett ráadásul a gólszerzésről sem tettek le teljesen Harry Redknapp fiai, ezt a csereként beállt Nugent is igazolta, aki alaposan megtornáztatta Enckelmant egy rövid felsőbe tartó emberes bombával.

Az utolsó negyedórára azért felszívta magát a Cardiff, és hosszú hajrát nyitott az egyenlítő gól megszerzése érdekében. Dave Jones beküldte a skót centert, Steven Thompsont, így gyakorlatilag már három (na jó, két és fél) csatárral rohamoztak a walesiek.

A 89. percben óriási tűzijáték zajlott le a Portsmouth kapuja előtt, azonban Ramsey lövésébe végül többen is belevetődtek.

Az utolsó pillanatokban Enckelman az ellenfél térfelének közepéről ívelt a tizenhatoson belülre egy szabadrúgást, elképesztő tömegjelenetek után azonban Ramsey lövése Campbellről végül szögletre vágódott.

A szöglet már nem okozott veszélyt, Dean játékvezető hármas sípszava pedig azt jelentette, hogy 1939 után ismét a Portsmouth az FA-kupa győztese.

FA-kupa, döntő:
Portsmouth - Cardiff City 1-0 (1-0)
gól:
Kanu (37.)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK