Társoldalunk:

Még emésztene a Bajnokok Ligája előtt a Debrecen

2009.08.06. 10:56

Szerda este a Debrecen hazai pályán is legyőzte a Levadia Tallinnt a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőfordulójában. A következő körben már a BL a tét Herczeg András együttese számára, a szakvezető azonban egyelőre nem akar ezzel foglalkozni.  

A Debrecen vezetőedzője, Herczeg András szerint a második félidőre megnyugodott csapata, s ennek köszönhető, hogy az észtországi első mérkőzés után ismét 1-0-ra legyőzte a Tallinnt. Amennyiben Dombi Tiborék győznek a következő párbajban, a BL főtáblájára jutnak, ha alulmaradnak, az Európa Liga főtábláján folytathatják.

"Idegesebben játszottunk, mint kellett volna, de nem volt még a csapat soha ilyen lehetőség előtt. Nyilván mindenki gondol arra, hogy a BL-ben is tudnánk indulni, de azért az már egy nagyobb falat lesz" - nyilatkozta Dombi Tibor az [origo]-nak.

"Titkos álmaink és vágyaink valósultak meg ezzel" - kezdte értékelését Herczeg András. A kérdésre, igaz-e a Debrecenre is, hogy evés közben jön meg az étvágy, a klubmenedzser így felelt: "Hagyjuk az étvágyat, most még emésszük ezt a mérkőzést."


"Az első félidőben idegesek és feszültek voltunk. Emiatt nem lehetett olyan pontos a játékunk, mint azt szerettük volna. Mindkét oldalon adódtak lehetőségek. Én úgy érzem, hogy nekünk nagyobb helyzeteink alakultak ki. A második félidőben már nyugodtabban lépett pályára a társaság. Pontosabban, gyorsabban és agresszívabban játszottunk. Több támadást végig tudtunk vinni, és ezek közül egyet sikerült befejeznünk" - mondta a találkozóról Herczeg.

A vendégek vezetőedzője nem jelent meg a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón, Marko Kristal másodedző viszont elismerte, hogy jobbak voltak a magyarok: "Nem tudtunk ma sikeresek lenni. Gratulálunk a hazai csapatnak. Mi mindent megtettünk, amit csak lehetett. A jobb csapat győzött."


A Debrecen a továbbjutásával már 2,1 millió eurót (több mint 500 millió forintot) keresett, ennyi jár azoknak a csapatoknak, amelyek nem jutnak a negyedik körből a BL csoportküzdelmeibe. Ehhez jön majd az Európa Liga főtábláján való szereplésért járó pénz. A BL-csoportkör elérése esetén minimum 7,1 millió euróval (1,9 milliárd forint) számolhat az egyesület.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK