Vágólapra másolva!
A Cadena Ser spanyol rádióadó információi szerint az Anzsi Mahacskala fokozottan figyeli a Chelsea-nél eddig szerényen teljesítő Fernando Torrest, és szeretné leigazolni a csatárt.

Az orosz klub tervei szerint a spanyol támadó lehetne Eto'o ékpárja Dzsudzsák Balázs együttesénél, Torres szerződtetésére a januári átigazolási időszakban kerülhet sor.

A hírt a spanyol rádiócsatornára hivatkozva közlő Givemefootball.com ugyanakkor úgy véli, nem valószínű, hogy a Chelsea ilyen rövid idő után magválna az ötven millió fontért vásárolt csatártól, még gyenge teljesítménye ellenére sem. Torres huszonhárom mérkőzésen mindössze egyszer talált be a londoni együttesben.

Villas-Boas nemrég azzal fenyegette meg Torrest, hogy kikerül a csapatból, ha továbbra sem lesz eredményes. A spanyol klasszis válaszként kedden két gólpasszal segítette csapata 2-0-s hazai sikerét a BL-ben a Leverkusen ellen.