Társoldalunk:

Hiányozni fognak az elvonuló focibölények

Több világklasszis is eltűnik az európai focielitből, jövőre nem láthatjuk a Milan mezében Gattusót, Inzaghit és Nestát, Del Piero sem boldogítja már a Juventus szurkolóit, Van Nistelrooy végleg visszavonul, Raúl pedig levezetésképp Katarban keresi magát degeszre. Korszakos zsenikről beszélünk, a sors igazságtalansága, hogy közülük senki nem kapott Aranylabdát. Ki fog a legjobban hiányozni?

Gennaro Gattuso 13 évet húzott le az AC Milannál, ezalatt a klub emblematikus figurája lett. Több mint 450 meccsen van túl az olasz csapatban, mindössze kilenc gólt szerzett, de nem is ezért lett a Milan-szurkolók kedvence. Gattuso minden egyes meccsen úgy lépett pályára, mint ha BL-döntőn játszana, és nemcsak a pályán, hanem az edzéseken és az öltözőben is vezéregyéniség volt, odapirított mindenkinek, aki egy kicsit is lazsálni mert. Neki még azt is elnézték, hogy felpofozta edzőjét, Carlo Ancelottit. Fénykorában átjátszhatatlan volt a középpályán, nyert is ekkor két Bajnokok Ligáját a Milan, ám a modern védekező középpályásoktól már elvárható, hogy a támadások építéséből is kivegyék a részüket, gólerősek legyenek, a 34 éves Gattuso pedig nem képes erre. "A Milantól többet kaptam, mint amit én vissza tudtam adni, úgy érzem, hogy itt volt az ideje félreállni. Rengeteg pénzt kereshettem volna az új szerződéssel, annyit, amennyit édesapám két életében se tudott volna megkeresni, de én mégis elutasítottam" - mondta a középpályás, aki időben vette észre, hogy a pályán már nem tud segíteni imádott csapatán.

 

 

Filippo Inzaghi 38 éves koráig húzta a profi futballt a világ egyik legjobb klubjában, igaz, az utolsó két évben már nagyon kevés lehetőséget kapott Massimiliano Allegritől. A világbajnok olasz csatárról nagyrészt mindenkinek az jut elsőre eszébe, hogy lesen született, és a tizenhatoson kívülről nem tud gólt lőni, a Milan-szurkolók azonban főleg a 2007-es BL-döntőben lőtt két góljára emlékeznek, illetve a számos egyéb találatára. Inzaghi nem testesíti meg sem a klasszikus erőcsatárt, sem a mindenkit kicselező, ördögien technikás támadót, mégis valahogy mindig bepattan valamelyik testrészéről a labda, és valahogy a csapata mindig ezzel nyeri meg a meccset (stílusosan a Novara elleni meccsen csereként beállva győztes góllal búcsúzott). A Milanban 280 bajnokin 115 gólt lőtt, a BL-ben pedig 55 meccsen 29-szer volt eredményes. Előtte a Juventusban is szórta a gólokat, de a visszavonulásakor írt nyílt levélben is a Milannak és annak vezetőinek köszönt meg mindent: "Silvio Berlusconi és Adriano Galliani segítségével átugrottam a személyiségi korlátaimat, képes voltam túltenni magamat a holtpontjaimon, ebben a városban teljesedett ki a karrierem. A Milan nélkül sosem lettem volna az, aki ma vagyok."

 


Alessandro Nesta
a megtestesült elegancia, a focitörténelem egyik legjobb belső védője. Pedig a pályafutása nem így indult, a Lazióban 1994-ben az egyik edzésen annyira túlpörgött, hogy eltörte csapattársa, Paul Gascoigne lábát. Nesta sírva fakadt, Gascoigne a hordágyon csitítgatta az akkor 18 éves védőt, de ő vigasztalhatatlan volt. Nesta később stabil csapatag lett, 2000-ben bajnoki címig vezette a Laziót, amely 2002-ben a csőd szélére került, ekkor igent mondott a Milan ajánlatára, hogy az érte kapott 30 millió euróval is megmentse szeretett klubját. Új csapatában olyan világklasszisokkal szerepelhetett együtt, mint Paolo Maldini és Alessandro Costacurta, mellettük tovább fejlődött, még jobban letisztult a játéka. Hihetetlen helyezkedéséről, ütemérzékéről és elegáns játékáról mindent elárul, hogy a Lazióban és a Milanban 352 olasz bajnokin csupán kétszer állították ki, és összesen 68 sárgát kapott, tehát csupán minden ötödik meccsén figyelmeztették, ez egy középső védőnél félelmetes adat.

 


Közel húsz év egy csapatban, Bajnokok Ligája-győzelem, olasz bajnoki és gólkirályi cím, világbajnoki aranyérem, kell ennél több ahhoz, hogy valakiből legenda legyen? Alessandro Del Piero képe valószínűleg ott virít minden fociszótárban a klubhűség szó mellett, 1993-ban debütált a Juventusban, amelyet akkor sem hagyott el, amikor 2006-ban a fogadási botrány miatt a másodosztályba soroltak vissza. Gólkirály lett a Serie B-ben, visszajuttatta az első ligába a csapatot, majd gyorsan ott is gólkirály lett. Ha Alessandro Nestáról azt állítottuk, hogy minden idők egyik legelegánsabban játszó védője, akkor a támadóknál hasonló címet oszthatunk Del Pieróra is, aki 704 meccsen 289 gólt szerzett a Juventusban, abban a csapatban, amelynek vezetői kijelentették: nem kell nekik többé a kapitány. Del Piero a rá jellemző stílusban válaszolt egy nyílt levélben a szurkolóknak: "Semmi sem jobb annál, amit tőletek kaptam az elmúlt 19 évben. Boldog vagyok, hogy velem örültetek, velem sírtatok, velem mosolyogtatok, velem énekeltetek, velem üvöltöttetek. Számomra nincs más szín, csak a fekete és a fehér. Minden álmom valóra vált itt, csak annyit tudok mondani: Köszönöm! Mindig veletek: Alessandro!"

 

 

Ruud van Nistelrooynál klasszikusabb befejező csatár talán nem is létezik. Ő az, aki bármilyen beadásra, bármilyen kiugratásra, bármilyen lepattanóra úgy érkezett, hogy abból gól lett. Hihetetlen gólérzékenységét három, teljesen eltérő futballkultúrában, előbb Hollandiában, majd Angliában, végül Spanyolországban is bizonyította, mindhárom országban gólkirály lett. A Bajnokok Ligájában összesen 60 gólt lőtt - ezzel a BL örökranglistáján a második helyen áll - háromszor is bezsebelte a gólkirályi címet, ám a tornát egyszer sem nyerte meg. A Manchester Unitedben 201 meccsen 135 gólt lőtt, a Real Madridban 93 meccsen 62-szer volt eredményes, utolsó szezonjában a Málagában azonban 28 bajnokin már csak négy gólig jutott, 35 évesen pedig úgy érezte, ennyi volt benne.

 

 

Raúlban egy személyben minden megvan, ami a fent említett támadókban egyenként, elegancia, gólérzékenység és nem utolsósorban klubhűség. Mindössze 17 éves volt, amikor bemutatkozott a Real Madrid felnőtt csapatában, 1995-ben pedig, 18 évesen mesterhármast rúgott a Fradinak a 6-1-es meccsen, az 1-1-re végződött találkozón pedig ő szerezte az egyenlítő gólt. A világ legeredményesebb klubjának legeredményesebb gólszerzője, 1994 és 2010 között 741 meccsen (szintén rekord) 323 gólt lőtt, a Bajnokok Ligája történetének góllövőlistáját 71 góllal vezeti, az aktív játékosok közül az 51 gólnál járó Lionel Messi előzheti meg őt. Háromszor megnyerte a Bajnokok Ligáját (kétszer lett gólkirály), hatszor a spanyol bajnokságot, és ötször választották meg a Primera División legjobb játékosának (ugyancsak rekord). Miután José Mourinho érkezésével nem tartottak rá igényt a Realnál, két évre még a Schalkéba igazolt, ahol szintén óriási közönségkedvenc lett - nem csoda, miután 66 meccsen beszórt 28 gólt a Bundesligában is. A következő szezonban pedig elmegy egy évre Katarba, hogy még biztosabb alapokra helyezze családja jövőjét.