Társoldalunk:

Életet mentett egy magyar focibíró

2012.09.25. 10:07

A civilben úszómesterként és vízi mentőként is dolgozó Cservölgyi Szilárd játékvezető mentette meg egy focista életét egy Somogy megyei első osztályú bajnoki mérkőzésen - írja az MLSZ.hu.

A vasárnapi Lábod-Balatoni Vasas meccs 38. percében egy kapu elé szálló labdára egyszerre érkezett a hazaiak támadója, Pintér Dániel, valamint a vendégek kapusa, a komoly élvonalbeli rutinnal rendelkező Bíró Imre. A labdát a kapusnak sikerült elütnie, a két játékos azonban az ütközést már nem tudta elkerülni. A támadó eszméletlenül maradt a földön, Bíró Imre pedig azonnal jelezte Cservölgyi Szilárd játékvezetőnek, hogy komoly baj van.

A játékvezető azonnal odafutott, az eszméletét vesztett játékost késlekedés nélkül stabil oldalfekvésbe helyezte, valamint azt is észrevette, hogy a labdarúgó nyelve hátracsúszott a torkába, ezért nem kap levegőt. Miután egy szakszerű mozdulattal helyretette a játékos nyelvét, a futballista magához tért, és néhány perccel később segítséggel elhagyta a pályát.

Megyei mérkőzéseken orvosi stáb nem áll a csapatok rendelkezésére, a helyszínen lévők egyetértettek abban, hogy Cservölgyi Szilárd beavatkozása tragédiát akadályozott meg. A hazaiak támadójának szerencséje volt, mert a labdarúgóként NB I-es és légiós múlttal is rendelkező játékvezető civilben úszómesterként és vízi mentőként is dolgozik, ezért tökéletesen tisztában volt azzal, mit kell tenni hasonló esetben, és tudását habozás nélkül bevetette.

"Az uszodamesteri vizsgámhoz természetesen tanultam életmentést, vízi mentőként többször is alkalmaztam már mesterséges lélegeztetést fulladásos balesetnél, de olyan esetet, amikor valakinek hátracsúszik a torkába a nyelve, még nem láttam" - mesélte az MLSZ.hu-nak a 34 éves, a játékvezetéssel négy éve foglalkozó Cservölgyi Szilárd.

"A helyszínen mindenki nagyon megijedt, amikor a futballista eszméletlenül feküdt a földön, én is megriadtam, de tudtam, hogy nem késlekedhetünk. Azonnal elöntötte a testemet az adrenalin, és azt tettem, amit az uszodamesteri vizsgáimra megtanultam. Örülök, hogy szerencsésen végződött az eset, úgy gondolom, hasznos lenne, ha a játékvezetőknek külön is oktatnák, mit kell tenni hasonló sérülésnél, hogy az alacsonyabb osztályú mérkőzéseken, ahol nincsenek képzett orvosok a csapatok mellett, a jövőben se fordulhasson elő a mostaninál nagyobb baj."