Vágólapra másolva!
Távozni készül az FTC-től Laczkó Zsolt, aki kevés lehetőséget kapott a csapatnál, majd sérülése után nem vállalta, hogy az NB III-as csapatban hozza formába magát, és emiatt konfliktusa támadt Thomas Doll edzővel, írja a Nemzeti Sport.

A 22-szeres válogatott játékos februárban érkezett a Fradihoz az olasz Padovától, és az első tavaszi bajnokin, a Győr ellen még a kezdőcsapat tagja volt, és 69 percet töltött a pályán. A következő fordulóban, az MTK ellen kisebb sérülése ellenére újra kezdő volt, Thomas Doll ekkor a 70. percben hozta le.

A sérülés miatt Laczkó két hetet kihagyott, Doll pedig azt javasolta neki, amíg visszanyeri a formáját, addig játsszon az NB III-ban szereplő második csapatban. Laczkó ezt méltánytalannak tartotta, azóta pedig hiába épült fel, Doll mellőzi őt, mindössze egyszer kapott lehetőséget, a Diósgyőr elleni az utolsó húsz percre szállt be. A ballábas játékos a szezon végén távozna a Fraditól, és mivel a Padovánál lejár a szerződése, így szabadon igazolhatónak számít.