Vágólapra másolva!
Sportigazgatót és vezetőedzőt is keres a Dunaújváros PASE labdarúgócsapatának vezetése, erről éppen az a Dobos Barna számolt be, aki jelenleg mindkét posztot betölti az NB I újoncánál.

"Amikor három és fél évvel ezelőtt elindultunk, akkor az NB III-as bajnokságban, mint klubvezető vettem részt az egyesület napi munkájában. Akkor olyan helyzet állt elő, hogy én vállaltam el a vezetőedző szerepét is. Ez a többirányú feladat, ahogy építjük az egyesületet és a rendszerünket, ráadásul, ahogy fejlődtünk, úgy nyilvánvalóvá vált, hogy ez sokáig így nem fog menni, hiszen a mi felépítésünkben külön kellene lennie egy vezetőedzőnek, egy sportigazgatónak, valamint egy klubigazgatónak is. Ebben a pillanatban ezek nincsenek meg" - nyilatkozta Dobos Barna a klub honlapján.

Január óta folyamatosan próbál megfelelő személyeket találni a két posztra, de nem szeretne elhamarkodott döntést hozni.

Dobos Barna Forrás: Dpase.hu

"Amikor elkezdtük felépíteni szinte a semmiből a csapatot, akkor már a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának is hallgatója voltam, és jelenleg is vagyok. A tanulmányaimat először a Puskás Akadémiánál betöltött munkám, majd a dunaújvárosi feladatok miatt időlegesen felfüggeszttettem, de a törökországi edzőtáborunk előtt értesítettek, hogy amennyiben nem folytatom tanulmányaimat, úgy kifutok a képzési időből. Ezért keresem folyamatosan a megfelelő embert mind a vezetőedzői, mind a sportigazgatói poszt betöltésére" - tette hozzá.

Egervári visszatérhet Újvárosba Forrás: AFP/Daniel Mihailescu

A Csakfoci.hu információi szerint Horváth Ferenc és Egervári Sándor is jelölt Dunaújvárosban, utóbbi lehet a befutó a szakmai igazgatói posztra.