Társoldalunk:

Drámai meccsen vesztett két pontot Guardiola ManCityje

2017.01.21. 20:41

Gól nélküli első félidőt követen egy rendkívül izgalmas és fordulatos második játékrész végén 2-2-es döntetlent játszott egymással a Manchester City és a Tottenham a Premier League 22. fordulójának rangadóján.

Az első félidőben óriási fölényben futballozott a Manchester City, jól működött a labdabirtoklásra épülő futball, a hazai csapat szó szerint megsorozta a Tottenhamet, ennek ellenére nem tudott előnybe kerülni. 

A Manchester City lejátszotta ellenfelét, de a gól nem jött össze Agüerónak és társainakForrás: AFP/Oli Scarff

Pep Guardiola együttese csak az első 45 percben tíz lövést eresztett meg, ebből négy találta el a kaput. A Spurs francia kapusa, Hugo Lloris ihletett formában védett, ez volt az egyik legszebb megmozdulása:

A Tottenham ezzel szemben csak kétszer próbálkozott lövéssel az első félidőben, de a kaput egyszer sem találta el. Beszédes adat, hogy a vendégek két legjobb támadója, Harry Kane és Dele Alli 11-11 alkalommal ért csak labdába 45 perc alatt.

A Citynek hatékonyságban, a Tottenhamnek játékban volt szüksége változásra a szünetben, a második félidőben hamar választ kaptunk arra, hogy melyik sikerült jobban.

Az első félidőben parádézó Llorist csúnyán lebüntette a sors, egy hosszú indítást a tizenhatos vonaláról fejjel akart felszabadítani, de pont Leroy Sanéba fejelte a labdát, így a német válogatott támadó kihagyhatatlan helyzetbe került.

Öt percen belül Lloris elkövette második hatalmas hibáját, ezúttal Kevin De Bruyne használta ki. A belga támadó pocsék sorozatot zárt le: találatát megelőzően 41 lövési kísérlete volt sikertelen. Itt mondjuk nem volt nehéz dolga.

A Tottenham nem omlott össze a gyorsan bekapott két góltól, és perceken belül szépített. David Silva egy rosszul kiszámolt becsúszással indította a szélen Kyle Walkert, aki tanárian ívelte Dele Alli fejére a labdát, az angol válogatott támadó közelről nem kegyelmezett.

Dele Alli ezzel már 11 gólos a Premier League-ben, a 20 éves középpályás már januárban túlszárnyalta előző szezonbeli teljesítményét.

Claudio Bravo viszont szomorkodhatott, a City chilei kapusa már megint gólt kapott az ellenfél első kaput eltaláló lövéséből.

Az utolsó negyedórába lépve rendkívül érdekes és meccsfordító jelenetek következtek. Raheem Sterling ziccerben vezethette a labdát a Tottenham kapujára, az őt üldöző Kyle Walker pedig tisztán láthatóan meglökte. Az angol válogatott támadó nem esett el (inkább lőtt, de kihagyta), a játékvezető pedig nem ítélt büntetőt.

Másfél perccel később pedig jött a hidegzuhany a hazaiaknak: a csereként beálló Szon Hung Min egyenlített Harry Kane álomszerű passza után.

A dél-koreai csatár tovább rontott Claudio Bravo statisztikáján, a Manchester City kapusa 16 gólt kapott a legutóbbi 24 lövésből, ami eltalálta a kapuját.

A már eddig is drámai második félidő tovább fokozódhatott volna: csereként debütált a Manchester City brazilja, Gabriel Jesus, aki két percen belül be is vette a Tottenham kapuját, de ünneplés közben rá kellett jönnie, hogy lesről tette és a partjelző bizony ezt jelezte, így maradt a 2-2.Az eredmény ezt követően már nem változott, a Manchester City a játékot tekintve jól reagált az Everton otthonában egy hete elszenvedett 4-0-s vereségre, de az első félidőben elpuskázott helyzetekért nagy árat fizetett. A második félidőben ajándékba kapott gólokkal került megnyugtató előnybe Guardiola csapata, de a Tottenham nem adta fel és némi szerencsével ki tudta harcolni a döntetlent az Etihad Stadionban.

Gabriel Jesus rögtön hős lehetett volnaForrás: AFP/Paul Ellis

A Spurs hat bajnoki óta tartó győzelmi sorozata megszakadt, de december 11-e óta őrzött veretlenségét megtartotta Mauricio Pochettino csapata.

Ezzel igen érdekesen alakul a Premier League 22. fordulójának eredménysora, hiszen a szombati játéknapon az első hat helyen álló csapatból négy is pályára lépett, de egyik sem tudott nyerni. A Liverpool kikapott, a Manchester United ikszelt, ahogyan a City és a Spurs is.

A forduló két nagy nyertese így az éllovas Chelsea és az Arsenal lehet, mindkét londoni együttes nyerhető mérkőzést játszik vasárnap.

Premier League, 22. forduló:
Manchester City-Tottenham Hotspur 2-2 (0-0)
gól: Sané (49.), De Bruyne (54.), ill. Alli (58.), Szon (77.)
korábban:
Stoke City-Manchester United 1-1 (1-0)
Bournemouth-Watford 2-2 (0-1)
Crystal Palace-Everton 0-1 (0-0)
Middlesbrough-West Ham United 1-3 (1-2)
West Bromwich Albion-Sunderland 2-0 (2-0)
Liverpool-Swansea City 2-3 (0-0)
vasárnap:
Southampton-Leicester City 13.00
Arsenal-Burnley 15.15
Chelsea-Hull City 17.30

Az állás:
1. Chelsea 21 45-15 52 pont
2. Tottenham Hotspur 22 45-16 46
3. Liverpool 22 51-27 45
4. Arsenal 21 48-22 44
5. Manchester City 22 43-28 43
6. Manchester United 22 33-21 41
7. Everton 22 33-23 36
8. West Bromwich Albion 22 30-28 32
9. Stoke City 22 28-34 28
10. West Ham United 22 29-36 28
11. Bournemouth 22 32-39 26
12. Burnley 21 23-31 26
13. Southampton 21 19-26 24
14. Watford 22 25-38 24
15. Leicester City 21 24-34 21
16. Middlesbrough 22 18-25 20
17. Swansea City 22 26-51 18
18. Crystal Palace 22 30-41 16
19. Hull City 21 20-45 16
20. Sunderland 22 20-42 15