Vágólapra másolva!
Arséne Wenger, az Arsenal menedzsere a hétvégi, Manchester United elleni bajnokira készülve elmondta, nyitott a békekötésre.

A két menedzser finoman szólva sem ápol felhőtlen viszonyt egymással. Amikor José Mourinho még a szintén londoni Chelsea-t irányította, megannyi szikrázó összecsapásuk volt a partvonal mentén.

Egy londoni párharc a sok közül


Wenger kemény meccsre számít, annak ellenére, hogy Mourinho sokat panaszkodik arra, mennyi mérkőzésen kell pályára lépnie csapatának áprilisban, ráadásul úgy tűnik, az Európa Ligát helyezi előtérbe és egy csütörtöki, idegenbeli Celta Vigo elleni meccsel a lábukban érkeznek majd a Vörös Ördögök vasárnap Londonba.

„Mindenki tudja, hogy elég nagy keretük van, minőségi játékosokkal" – mondta Wenger csütörtöki sajtótájékoztatóján. – Alapvetően mindenki arra vágyik, hogy ilyen mozgalmas legyen a programja áprilisban és májusban, hiszen ez azt jelenti, hogy még több fronton érdekelt a csapat. Sérülések nélkül a topcsapatok fel is vannak készülve erre. A tabella első és hátsó régiójában található csapatok között talán a kispadok erőssége a legnagyobb különbség. A legfontosabb dolog, hogy magunkkal foglalkozzunk és ne a Manchester United problémáival.

José Mourinho és Arsene Wenger az Old Traffordon novemberben Forrás: AFP/Paul Ellis

Wenger még soha nem győzte le Mourinho aktuális csapatát, pedig erre már 15 alkalommal lett volna lehetősége. Gyakran üzengettek egymásnak a médiában, olyan is előfordult, hogy elmaradt a meccs előtt vagy utáni kézfogás.

„Tiszteljük egymást" – mondta Wenger. - Próbálok mindenkivel szemben tisztelettel viselkedni. Nyitott vagyok, arra is, hogy béke legyen közöttünk, de mindketten megteszünk mindent a győzelemért.

A hétvégi menetrend:

péntek:
West Ham United-Tottenham Hotspur 21.00

szombat:
Manchester City-Crystal Palace 13.30
Bournemouth-Stoke City 16.00
Burnley-West Bromwich Albion 16.00
Hull City-Sunderland 16.00
Leicester City-Watford 16.00
Swansea City-Everton 18.30

vasárnap:
Liverpool-Southampton 14.30
Arsenal-Manchester United 17.00

hétfő:
Chelsea-Middlesbrough 21.00

A bajnokság állása:

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Arsenal 37 26 5 6 88-28 60 84
V
GY
GY
GY
GY
I
2.
Manchester City 35 25 3 7 87-33 54 82
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Liverpool 36 23 4 9 81-38 43 78
V
GY
V
D
GY
I
4.
Aston Villa 36 20 9 7 73-53 20 67
D
GY
GY
D
V
I
5.
Tottenham Hotspur 35 18 11 6 69-58 11 60
GY
V
V
V
V
I
6.
Newcastle United 35 17 13 5 78-56 22 56
GY
GY
V
GY
GY
I
7.
Chelsea 35 15 11 9 70-59 11 54
GY
V
D
GY
GY
I
8.
Manchester United 35 16 13 6 52-55 -3 54
D
D
GY
D
V
I
9.
West Ham United 36 13 13 10 56-70 -14 49
GY
V
V
D
V
I
10.
AFC Bournemouth 36 13 14 9 52-63 -11 48
D
V
GY
GY
V
I
Teljes lista