Társoldalunk:

A BL-ért küzd az Európa Ligában a Manchester United

2017.05.11. 11:57

José Mourinho már hetek óta egyértelműen az Európa Liga alá rendeli a Premier League küzdelmeit, a portugál meggyőződése szerint a következő két(?) EL-meccsen csapata megszerezheti a Manchester United által még soha el nem hódított serleget és ezzel együtt a Bajnokok Ligája-indulást a következő idényre.

A United Marcus Rashford idegenben szerzett szabadrúgásgóljának köszönhetően egygólos előnyből várja a spanyolok elleni visszavágót. A Celta Vigo elleni esetleges továbbjutás a május 24-i, stockholmi döntőt jelentené az angoloknak, ott pedig a kupa mellett a Bajnokok Ligája-indulás is nagyon komoly motivációt jelenthet a csapatnak.

José Mourinho céljai egyértelműekForrás: AFP/Miguel Riopa

 

„A Celta mestere nem kertelt, történetük legfontosabb meccsének nevezte a visszavágót, de az én érzéseim is hasonlóak, a motivációval nem lehet gond" – mondta Mourinho. – Extrát jelent az is, hogy a klub története során még soha nem hódította el ezt a kupát, megannyi mérkőzésen vagyunk túl, keményen fogunk harcolni.  

José Mourinho a már megszokott sérültek mellett (Fosu-Mensah, Ibrahimovic, Rojo, Shaw, Young) teljes kerettel készülhet.

A Celta Vigo nem lehet túl nyugodt, hiszen a hátránya mellett nem a legjobb a mérlege az angol csapatok ellen. Az utolsó négy meccsen egyaránt vereséget szenvedtek angol csapatok ellen, legutóbb 2000-ben tudtak nyerni az Aston Vila ellen, ugyanakkor a Celta eddig több meccset nyert Angliában (három), mint ahányszor kikapott (kettő).

A meccs után is ekkora lesz az öröm?Forrás: AFP/Paul Ellis

Eduardo Berizzo csapatából a már régen nem bevethető Giuseppe Rossi hiányzik csak.

Statisztika:

Ez az első eset, hogy a Celta Vigo ilyen magasságokba jutott, korábban háromszor is a negyeddöntő volt a végállomás a spanyoloknak az UEFA-kupában/Európa Ligában.

A Manchester United eddig minden egyenes kieséses szakaszban megvívott párharcából továbbjutott az európai kupaporondon, amikor idegenben megnyerte az első meccset, ez 18-szor fordult eddig elő.

A Celta ötmeccses veretlensége szakadt meg a United első meccsen szerzett győzelmének köszönhetően, míg a manchesteriek kilenc meccse veretlenek az EL-ben.

A Celta Vigo eddig mind a hat idegenbeli meccsén gólt lőtt az EL-ben.

Sergio Romero kapusstatisztikája a legjobb az egész EL-ben, hét meccsen gólt sem kapott a United 20-asa.

A Manchester United az Arsenal elleni vereséggel hangolt a csütörtöki találkozóra, míg a Celta zsinórban öt vereséggel érkezik az Old Traffordra, legutóbb a Málaga vendégeként kaptak egy hármast.

A másik elődöntő visszavágóján az Ajax háromgólos előnnyel utazott el Lyonba.

A franciák mestere, Bruno Genesio elmondása szerint pozitív hangulatban várja a visszavágót, ugyanis szerinte csapata képes lehet ledolgozni a háromgólos hátrányt.

Az Ajax egyértelműen a párharc esélyese, 4–1-re nyertek az első találkozón, ami azt jelenti, hogy nagy eséllyel, 21 év után újra európai kupadöntőben szerepelhetnek majd.

Az Ajax fiataljai tetemes előnyt harcoltak ki az első meccsenForrás: Anadolu Agency/2017 Anadolu Agency/Dursun Aydemir

A Lyon egyébként remek statisztikával rendelkezik, négy lőtt gól fölött van a mutatójuk átlagban hazai pályán az EL-ben, a hétvégi, Nantes elleni győzelem során is rúgtak hármat.

Mathieu Valbuena idegenbeli góljának köszönhetően három most is elég lehet, de csak akkor, ha a hollandokat nullán tudják tartani.

Európa Liga, elődöntő, visszavágók

21.05: Manchester United–Celta Vigo (Tv: RTL II)
Az első mérkőzésen: 1–0

21.05: Lyon–Ajax (Tv: Digi Sport1)
Az első mérkőzésen: 1–4

A mérkőzéseket az Origo livescore alkalmazásával élőben követheti.