Riga, 2016. október 10.
Szalai Ádám (j), valamint a lett Vitalijs Jagodinskis (k) és Kaspars Gorkss a 2018-as oroszországi labdarúgó-világbajnokság selejtezőjének B csoportjában játszott Lettország - Magyarország mérkőzésen a rigai Skonto Stadionban 2016. október 10-én.
MTI Fotó: Kollányi Péter
Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó-válogatott a csütörtöki világbajnoki selejtezőmérkőzésen hetedszer méri össze tudását a lett csapattal, amelytől eddig egyszer kapott ki, igaz, az rendkívül fájó kudarc volt.
Az öt győzelem mellett 2003 szeptemberében 3-1-re alulmaradt az akkor Gellei Imre által irányított nemzeti együttes, amely azzal a vereséggel veszítette el a pótselejtezőt érő második helyét Európa-bajnoki selejtezőcsoportjában, egy fordulóval a zárás előtt. Végül - egy újabb vereséggel - negyedikként zárt.
A magyar labdarúgó-válogatott Bernd Storck szövetségi kapitány vezetésével vasárnap kezdte meg felkészülését Telkiben a következő két vb-selejtezőjére. Dzsudzsák Balázsék augusztus 31-én Lettországot fogadják, míg három nappal később a Cristiano Ronaldo vezette Portugália érkezik a Groupama Arénába. A hétfői sajtótájékoztatón a válogatott két tagja, Guzmics Richárd és Elek Ákos és a szövetségi kapitány, Bernd Storck beszélt a csapat előtt álló kihívásokról.
Azóta háromszor játszott egymással a két válogatott, 2004-ben és 2007-ben egy ciprusi torna keretében, illetve tavaly a rigai vb-selejtezőn, s mindháromszor magyar siker született.
A két csapat korábbi mérkőzései:
1995.03.08., Budapest: Magyarország-Lettország 3-1 (0-0) gól: Hamar (46., 53.), Csertői (65.), illetve Zemlinskis (68., 11-esből)
2003.06.07., Budapest: Magyarország-Lettország 3-1 (0-1) - Eb-selejtező gól: Szabics (51., 59.), Gera (86.), illetve Verpakovskis (38.)
A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap óta Telkiben készül a következő két vb-selejtezőjére, a csütörtöki lettek és a vasárnapi Portugália elleni összecsapásra. A sérülése ellenére ott van a keretben a Ferencváros rutinos játékosa, Gera Zoltán is. Viszont ennek nyomós okai vannak.