Társoldalunk:

Gulácsi bravúrjai győzelmet értek a Bundesliga magyar rangadóján

2018.09.29. 17:29

A Bundesliga 6. fordulójának magyar érdekeltségű rangadóján a Szalai Ádámmal felálló Hoffenheim hazai pályán szenvedett 2-1-es vereséget a Gulácsi Péterrel a kapuban pályára lépő RB Leipziggel szemben. A Hoffenheim kilenc mérkőzés után kapott ki újra saját stadionjában.

Talán mindkét csapat jobb kezdésre számított, de öt forduló után a lipcseiek 7., és a hazaiak 8. helye sem vállalhatatlan, pláne úgy, hogy csak 4, illetve 5 pontra vannak az élen álló Bayern-Hertha kettőstől. Pláne úgy, hogy előbbi csapat az Európa-ligában, míg utóbbi a Bajnokok Ligájában kell, hogy helytálljon. Mindkét edző pályára tette magyar ászát: a Hoffenheim mezében Szalai Ádám rohamozta Gulácsi Péter kapuját.

Az első helyzet éppen a magyar csatár előtt adódott, azonban Upamecano szorításában nem tudott kapura fejelni, helyette kézzel ért a labdához, Aytekin játékvezető pedig úgy ítélte meg, hogy szándékosan tette ezt, így sárga lapot adott neki. A következő helyzet még nagyobb volt: Belfodil fejese a gólvonalról pattant kifelé, Gulácsinak szerencséje volt. Nem rágtuk tövig a körmünket a helyzetek sokaságától, lévén nem nagyon akadt olyan, a hazaiak edzője, Julian Nagelsmann a sokadik rossz beadás után már látványosan méltatlankodott a kispadon.

A 38. percben Szalai teremtett magának helyzetet egy jó csellel, de már csak estében tudott kapura lőni, ami így veszélytelen volt.

Szalai Ádámnak nem volt szerencséje az első félidőbenForrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Firo Sportphoto/Ralf Ibing

A Leipzig a 41. percben jelentett először komoly veszélyt: Kampl 20 méterről leadott lövését tolta ujjheggyel a léc fölé Baumann kapus. Két perccel később Timo Werner perdítése pattant egy hazai védőről a jobb kapufa tövére, majd sikerült összeszednie a kapusnak. 

A második félidő elején élet költözött a pályára, felpörögtek a csapatok, különösen Timo Werner volt elemében, aki öt percen belül kétszer is helyzetbe került. Az 53. percben is ő akciózott, nem feltétlenül szabályosan áthúzta magát Poschon, középre, Yussuf Poulsen lőtt, a labda megpattant Akpogumán, és már vezetett is a Leipzig.

Válaszul Kramaric ígéretes lövését blokkolta Szalai, kisegítve ezzel Gulácsit, aki a következő alkalommal már maga oldotta meg a feladatát, amikor a 66. percben lábbal mentett honfitársa előtt. Ugyanebben a percben a túloldalon Poulsen rúgta telibe a bal kapufát, percekkel később pedig Kampl lövését kellett védenie Baumannak. A vendégek sokkal veszélyesebbek voltak, a Hoffenheim játékának pedig igazából nem volt ritmusa. Szinte törvényszerű volt, hogy jön az újabb lipcsei gól, amit a 73. percben Poulsen duplázott.

Szalai Ádám ezt már a padról figyelte, miután a 69. percben lecserélte Nagelsmann. A hajrát megnyomta a Hoffenheim, Gulácsi a 86. percben egy bravúros védéssel tartotta a kétgólos előnyt, de sokk izgulnivalójuk nem volt a vendégeknek. Még azzal együtt sem, hogy a Belfodil által kiharcolt büntetőt Kramaric gólra váltotta a ráadás harmadik percében.

Gulácsi Péter bravúrjai is kellettek az RB Leipzig sikeréhezForrás: MTI/EPA/Armando Babani

Ami a többi mérkőzést illeti: a Nürnberg talpra állt a Dortmundtól kapott hét gól után, és simán verte hazai pályán a Düsseldorfot, a Wolfsburg és a Mönchengladbach gólgazdag meccsen ikszelt, míg a Werder emberhátrányban kapott ki Stuttgartban, pedig 1-0-s hazai vezetésnél Borna Sosa és Ron-Robert Zieler mindent megtett, hogy ne így legyen.

Klasszikus megoldások:

Eredmények, Bundesliga, 6. forduló:
Hoffenheim–RB Leipzig 1-2 (0-0)
gól: Kramaric 90+3., ill. Poulsen 53., 73.
Schalke–Mainz 1-0 (1-0)
gól: Schopf 11.
Vfb Stuttgart–Werder Bremen 2-1 (1-0)
gól: Dorisz 19., G. Castro 75., ill. Zieler 69. (öngól)
piros lap: Veljkovics (Werder) 36.
Wolfsburg–Mönchengladbach 2-2 (1-1)
gól: Steffen 12., Weghorst 59., ill. Plea 7., T. Hazard 48.
Nürnberg–Düsseldorf 3-0 (1-0)
gól: Behrens 28. (11-esből), Ishak 64., F. Palacios 78.

A szombati esti mérkőzésen a Leverkusen a Dortmundot fogadta. A gyógyszergyáriak az első félidőben 2-0-s vezetésre tettek szert, a második játékrész 15. percében a vendégek mestere, Lucien Favre becserélte a Barcától igazolt Paco Alcacert. Ez felfrissítette a Borussiát, amely ezután négy gólt szerzett, az utolsó kettőt a spanyol csatár, így végül 4-2-re nyert a BVB és átvette a vezetést a Bundesligában.

Bayer Leverkusen – Borussia Dortmund 2-4 (2-0)
gól: Weiser (9.), Tah (39.), illetve Larsen (65.), Reus (69.), Alcacer (85., 94.)