Vágólapra másolva!
A Hertha BSC vezetőedzője, Dárdai Pál a kulcsfontosságú pontmentésről, a játékosok hozzáállásáról, a berlini legókockákról és a sikeres megújulásról is beszélt a Nemzeti Sportnak. A magyar szakember azt mondja, csapatával együtt fejlődik.

Dárdai Pált - bevallása szerint - egyáltalán nem dühítette, hogy a német sajtó néhány hete még a Hertha kríziséről írt.

"Amikor az volt a slágertéma, hogy válságba kerültünk, hiába állítottam, hogy erről szó sincs, némelyek szenzációra szomjaztak...

– nem is foglalkoztam velük. Aláírom, volt egy időszakunk, amikor elmaradoztak a győzelmek a bajnokságban, csak

sokan hajlamosak voltak elfeledkezni róla, hogy nem egyik csapást szenvedtük el a másik után, hanem javarészt ikszelgettünk, miközben a Német Kupában továbbjutottunk.

Ha egy csapat sok döntetlent ér el, a kérdés az, mi jön utána, győzelem vagy vereség. Tény, elvéreztünk Düsseldorfban, de aztán a Hoffenheim elleni döntetlen után megvertük a Hannovert és a Frankfurtot is. Van már huszonhárom pontunk, szerintem rendben vagyunk" - mondta a Nemzeti Sportnak.

Dárdai Pál csapata hatodik a bajnokságban Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Jens Buttner

A Frankfurt elleni, 1-0-ra megnyert szombati meccsről azt mondta, az utolsó harminc percet végigszenvedte.

"Fohászkodtam is azért, hogy mihamarabb megszerezzük a második gólt, azzal lezárhattuk volna a meccset, de a második félidő első negyedórájában hiába adódott előttünk három nagy lehetőség, egyiket sem értékesítettük.

Így hát az utolsó fél órát – már bocsánat – kiseggeltük.

Nem szeretem, amikor visszaállunk, ezúttal sem kértem, de a fiúk nagyon akarták a három pontot, és szinte maguktól betolták a buszt a kapunk elé. Onnantól fogva csak az számított, hogy kibekkeljük valahogy a meccset. Rettenetesen elfáradtam a végére.

Amikor hazamentem, hiába várt rám két barátom, mondtam nekik, hogy kibontunk egy üveg bort, gyorsan megisszuk hárman, de utána megyek aludni,

annyira kivagyok. Máskor hajnalig elbeszélgetünk a konyhában, most azonban tényleg kidőltem."

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayer Leverkusen 32 26 0 6 82-23 59 84
GY
GY
D
D
GY
I
2.
Bayern München 32 22 7 3 90-41 49 69
V
GY
GY
GY
V
I
3.
VfB Stuttgart 32 21 7 4 73-39 34 67
GY
GY
V
D
GY
I
4.
RB Leipzig 32 19 7 6 74-36 38 63
GY
GY
GY
GY
D
I
5.
Borussia Dortmund 32 17 6 9 64-40 24 60
V
GY
D
V
GY
I
6.
Eintracht Frankfurt 32 11 9 12 48-47 1 45
D
V
GY
V
V
I
7.
Freiburg 32 11 13 8 43-55 -12 41
V
GY
D
V
D
I
8.
Hoffenheim 32 11 14 7 56-64 -8 40
GY
V
GY
V
D
I
9.
Augsburg 32 10 13 9 49-57 -8 39
V
GY
V
V
V
I
10.
Werder Bremen 32 10 14 8 43-52 -9 38
D
V
GY
GY
D
I
Teljes lista

A Herthánál folyó munkáról elárulta, sok mindent másképp csinálnak, mint korábban. Változtattak a védekezésen ugyanúgy, mint a támadójátékon, és igyekeznek meglepni az ellenfelet.

"Felépítjük, megtervezzük a meccseket, ha a helyzet úgy hozza, képesek vagyunk szinte azonnal reagálni.

Semmi bajom nem volt vele, amikor az edzők a mágneses táblán tologatták a bábukat, de elismerem, a mai modern világban nagy előny, hogy már a szünetben élőképes illusztrációval mutathatjuk meg a játékosoknak, mit kell másként tenniük a második félidőben.

Nem tagadom, én is folyamatosan tanulok. Több mint százharminc Bundesliga-mérkőzéssel a hátam mögött teljesen más edző vagyok, mint amikor még a válogatottat irányítottam" - mondta a Nemzeti Sportnak őszintén Dárdai Pál.

A teljes interjú - benne az is, hogy meglátása szerint milyen változásokon ment át Dárdai Pál - itt olvasható.