A gyenge iramú első félidőben negyedóra után a paksiak legalább lehetőségekig eljutottak, az ötlettelen támadójátékot produkáló hazaiak azonban semmilyen veszélyt nem jelentettek az ellenfél kapujára. A Paks a 41. percben szerzett vezetést a Hidegkuti Nándor Stadionban, ráadásául nem is akármilyen találattal:
Remili Mohamed parádés ollózása találat utat a kapuba 17 méterről.
A mérkőzés tempójából és harcosságából egyáltalán nem következett, de Bognár Tamás játékvezető 17 perc alatt, még a szünet előtt kiosztott öt sárga lapot.
A második félidő 76. percében Szabó János is eredményes tudott lenni a paksi csapatban, így negyedórával a meccs vége előtt nagy bajba került az MTK. A fővárosi csapat a találkozó végét még megnyomta,
Bognár István révén a szépítés is összejött
– ez is gyönyörű találat volt, csak az a kérdés, hogy így akarta-e, vagy lecsúszott a beadás –, de így is elvitte a három pontot Csertői Aurél csapata.
A szezonban tizedik idegenbeli fellépésén a második győzelmét aratta a Paks, amely a 2018/19-es idényben - a tavaly szeptemberi 3-0-s hazai siker után - másodszor is az MTK fölé kerekedett. A Paksnak ezzel megszakadt a hat forduló óta tartó nyeretlenségi sorozata. Az MTK a nyolcadik vereségét szenvedte el a bajnoki idényben, tizedik hazai összecsapásán a negyediket. A Paks ellen sorozatban az ötödik találkozóján maradt nyeretlen a kék-fehér együttes: két döntetlen mellett harmadszor kapott ki. Az MTK a legutóbbi hét forduló során ötödször maradt alul.
1. félidő |
---|
41Mohamed Remili |
34Andras Fejes |
31Mohamed Remili |
28Dániel Gera |
26Laszlo Zsidai |
18Benedek Varju |
2. félidő |
---|
90Tamas Kecskes |
85István Bognár |
82Dániel Gera |
78Mohamed Remili |
76János Szabó |
74Benedek Varju |
67Jozsef Kanta |
61Andras Simon |
50Gergo Gengeliczki |
Kychak
Katona
Gengeliczki
Varju
Selin
Vass
Gera
Bognár
Kanta
Lencse
Horvath
Nagy
Kulcsar
Fejes
Gévay
Szabó
Kecskes
Zsidai
Simon
Papp
Remili
Hahn
MTK Budapest
1Artem Kychak |
22Máté Katona |
13Gergo Gengeliczki 50 |
73Benedek Varju 74 18 |
33Yevgen Selin |
38Adam Vass |
11Dániel Gera 82 28 |
9István Bognár 85 |
19Jozsef Kanta 67 |
29László Lencse |
98Laszlo Horvath |
3Bence Deutsch |
6Balint Vogyicska |
10Patrik Vass |
77Tamas Kulcsar |
88George Ikenne-King |
14Sandor Torghelle |
74Gergely Kapronczai |
Paksi FC
0Gergely Nagy |
77David Kulcsar |
14Andras Fejes 34 |
5Zsolt Gévay |
30János Szabó 76 |
8Tamas Kecskes 90 |
28Laszlo Zsidai 26 |
90Andras Simon 61 |
21Kristóf Papp |
16Mohamed Remili 78 41 31 |
9János Hahn |
31Gergő Rácz |
2Dávid Bobál |
17Tamas Egerszegi |
19Barna Kesztyűs |
39Laszlo Bartha |
42Norbert Könyves |
96Bence Lenzsér |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 32 | 22 | 5 | 5 | 78-30 | 48 | 71 | GY D GY GY V |
2. | Paksi FC | 32 | 16 | 9 | 7 | 49-41 | 8 | 55 | V V GY D D |
3. | Fehérvár FC | 32 | 16 | 11 | 5 | 55-40 | 15 | 53 | GY D V GY V |
4. | Puskás Akadémia FC | 32 | 14 | 8 | 10 | 56-34 | 22 | 52 | GY GY V GY GY |
5. | DVSC | 32 | 14 | 12 | 6 | 48-44 | 4 | 48 | GY V GY V GY |
6. | DVTK | 32 | 12 | 12 | 8 | 50-56 | -6 | 44 | D GY D V GY |
7. | MTK Budapest | 32 | 12 | 13 | 7 | 42-61 | -19 | 43 | D GY V V V |
8. | ZTE FC | 32 | 12 | 13 | 7 | 53-58 | -5 | 43 | V D GY GY D |
9. | Kecskeméti TE | 32 | 12 | 14 | 6 | 43-44 | -1 | 42 | V GY D D GY |
10. | Újpest FC | 32 | 11 | 17 | 4 | 45-65 | -20 | 37 | V V V GY V |