Társoldalunk:

Őrizetbe vették Michel Platinit, az UEFA korábbi elnökét

2019.06.18. 10:59

A francia hatóságok őrizetbe vették Michel Platinit, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) korábbi elnökét a 2022-es katari világbajnoksággal összefüggő ügyek miatt.

A Mediapart francia hírügynökség értesülései szerint a francia antikorrupciós nyomozó hatóság (OCLCIFF) őrizetbe vette Michel Platinit, akit azzal gyanúsítanak, hogy a 2022-es világbajnokság házigazdája, Katar nem tiszta eszközökkel nyerte el a rendezés jogát, amiben főszerepet játszhatott az egykori UEFA-elnök.

Katar 2010-ben kapta meg a rendezés jogát, és kezdettől fogva számos vád és gyanúsítás napvilágot látott a közel-keleti ország nyertes pályázatával kapcsolatban. A nyomozók Nanterre-ben, Párizs egyik külvárosában hallgatják ki Platinit. A vizsgálatot ugyanaz a szervezet folytatja, amelyik 2017-ben Sepp Blattert is meghallgatta ebben az ügyben.

A katari vb-pályázat csak messziről mutat nagyon szépenForrás: AFP/Karim Jaafar

Már nem sokkal a 2010 decemberi szavazás után arról beszélt a később letartóztatott és örökre eltiltott trinidadi sportvezető, Jack Warner, hogy Katar "megvette" a szavazatokat, de az ázsiai ország pályázatát kezelő bizottság ezt kezdettől fogva tagadta. Az ugyanakkor tény, hogy Platini a szavazás előtt nem sokkal találkozott azzal a Mohammed bin Hammammal, aki 2002 és 2011 között az Ázsiai Labdarúgó Szövetség elnöke volt, nem mellékesen pedig katari illetőségű, majd valamennyi UEFA-tagország a közel-keleti pályázatot támogatotta.

A 2018-as és a 2022-es vb-helyszíneket megszavazó egykori FIFA-végrehajtóbizottság 22 akkori tagjából ma 10 tölti vagy örökös, vagy határozott idejű eliltását korrupció és/vagy vesztegetés miatt.

A katariak 2010-ben az ausztrál, az amerikai, a dél-koreai, valamint a japán pályázattal versenyeztek, és a szavazás valamennyi fordulóját megnyerték, az utolsó körben 14-8-ra nyertek az Egyesült Államokkal szemben.

A 63 éves korábbi futballsztár, aki pályafutása során három Aranylabda mellett nyert egy Európa-bajnokságot (1984) és egy vb-bronzérmet (19869) is, 2007 és 2015 között volt az európai szövetség elnöke, mígnem az egész Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget (FIFA) megrázó vesztegetési botrányokban lemondásra nem kényszerült, jelenleg pedig az idén októberben lejáró négyéves eltiltását tölti, amit két lépésben csökkentettek nyolc évről a felére, miután a FIFA fegyelmi bizottsága bizonyítottnak találta, hogy a szervezet korábbi elnöke, Sepp Blatter jogosulatlanul fizetett ki 2 millió svájci frankot a franciának.

Sepp Blatter (balra) és Michel Platini a kelleténél kicsit többet foglalkozott a matekkalForrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit, usage worldwide/Marcus Brandt

Platini neve abban az ügyben is felmerült, amelyben a vb-döntők sorsolásának irányítottságára derült fény: eszerint 1974 óta folyamatosan úgy alakították a döntők csoportbeosztását, hogy a címvédő és a házigazda csak a döntőben találkozhasson.