Sarri a Lokomotiv Moszkva elleni BL-meccsen és a Milan elleni bajnokin is lecserélte Ronaldót, ráadsául a Milan ellen már az 54. percben lehozta, CR pedig egyből az öltözőbe viharzott.
Ezt követően a portugál a Litvánia elleni Eb-selejtezőn mesterhármast szerzett 92 perc alatt, majd Luxemburg ellen is betalált, de vasárnap már 90 percet kapott a válogatottban.
„Az utóbbi három hétben úgy játszottam, hogy nem voltam teljesen rendben.
Nem szeretem, ha lecserélnek, de próbáltam a Juventus segítségére lenni. Megértem a cserét, mert nem voltam teljesen fit, ahogy a válogatott meccsein sem,
de örülök, ha segíthetek a klubomnak és a válogatottnak. A pályafutásom során elkerültek a súlyos sérülések, általában ötven-hatvan meccsen lépek pályára egy szezonban, de most valami nincs rendben" – mondta az újságíróknak a válogatott meccs után Ronaldo.
A portugál válogatott címvédőként kiharcolta a részvételt a 2020-as Európa-bajnokságon, miután 2-0-ra nyert Luxemburg ellen.
„A cél az volt, hogy jussunk ki. A 2016-os siker nem jelenti azt, hogy mi vagyunk a torna esélyesei. Nehéz legyőzni a csapatunkat, de szerintem nem mi vagyunk a favoritok. Nagyon boldog vagyok, hogy az ötödik Európa-bajnokságomra készülhetek" – tette hozzá CR, aki 99 gólnál jár a válogatottban.