Futballtörténelmi alak a világ egyik legrosszabb edzője

76972608 TRAINER PORTRAIT TRAINER'S BENCH FOOTBALL MATCH SQUARE FORMAT
Heiko Weber, a Bundesliga egymeccses és az egyik legrosszabb edzője
Vágólapra másolva!
Komoly focirajongónak kell lennie annak, aki ismeri Heiko Weber nevét. Pedig az 54 éves sportember két elsőosztályú német bajnokságban is örökké megváltoztathatatlan tettel írta be magát a történelemkönyvbe.

Heiko Weber jelenleg a német negyedosztályú ZFC Meuselwitz edzője. Nem emiatt ismeri, aki ismeri. És ha esetleg ezzel a nem túl acélos csapattal feljut a harmadosztályba, azzal sem tesz semmi különöset. Olyat biztosan nem, mint amit 25 éves korában a Cottbus-Jena mérkőzésen. A Carl Zeiss Motors Jena nevű csapat tagjaként játszott azon a mérkőzésen. Csak a kispadon kezdett, aztán fél órával a lefújás előtt 1-0-s jenai vezetésnél szállt be.

„Törékeny az előny" - vélhette a jenai szakvezető, akinek nevével végképp nem untatnék senkit, ám mégis tett egy fontos dolgot: pályára küldte Webert.

Nagyon kellett a győzelem, hogy a csapat megtartsa a hatodik helyet, aminek a fontosságáról majd később ejtek szót. A közvetlen vetélytárs, a Lokomotív Leipzig magabiztosan vezetett Rostockban, és ha a Carl Zeiss nem nyer, akkor a lipcsei csapat megelőzte volna. Ebben az esetben lecsúszik a 7. helyre. Az elmondott taktikai tanács már a feledés homályába veszett, ahogy Weber teljesítménye is. A hajráig. Ekkor növelte csapata előnyét. Nem volt különleges gól. Nem cselezett ki előtte nyolc embert, nem táncoltatta a fülén a labdát, nem ollózta levegőben úszva, és még csak nem is 40 méterről bombázta a felső sarokba. Kapott egy labdát, aztán produkált egy gyorsan felejthető mozdulatot.

Tucatgól egy tucatfocistától. Ám ezzel bebiztosította csapata győzelmét. És ezzel meglett a hatodik hely is. De még csak nem is ez adja a különleges értékét a gólnak. Attól történelmi, hogy a 89. percben született - 1991. május 25-én. Ez volt az utolsó NDK labdarúgó-bajnokság utolsó játéknapja. A meccsek azonos időben kezdődtek, így Heiko Weber Cottbusban szerzett felejthetőnek látszó találata bevonult a történelembe.

Ez volt az NDK bajnokságának utolsó gólja.

Megszűnt a bajnokság, miután megszűnt az annak helyet adó ország. A Bundesliga átvette az első két helyezettjét, második osztálya pedig további hat csapatát. A Jena jobb gólkülönbségével megelőzte a Leipziget, így közvetlenül kvalifikálta magát a Bundesliga2 következő évi kiírásába. (A Lokomotív később a rájátszásban szintén véghezvitte ezt a bravúrt.)

Weber is ment a csapatával az egyesített Németország bajnokságának másodosztályába. A háromszoros NDK-bajnok egészen jól beilleszkedett, összesen nyolc szezont töltött ott. Weber 148 meccsen 36 gólt szerzett a Bundesliga2-ben.

Egy sem lett olyan híres, mint a Cottbusban lőtt.

Karrierjét 2003-ban, 38 évesen fejezte be. Szinte végig a Jenabán szerepelt, igaz, két Németország bajnokságában. Utolsó három évében a Weida nevű kiscsapatban játékos-edzőként vezetett le, de ehhez el sem kellett költöznie Jénából.

Visszavonulása után rögtön edző lett, természetesen Jénában. Az ificsapattól gyorsan a felnőtthöz vezetett az útja. 2004-ben vette át kedvenc csapatának felnőtt játékosait, és 2006-ban visszavitte őket a Bundesliga2-be. Az együttes abban a szezonban nagy nehézségek árán maradt benn, de az utolsó meccseken már nem Weber irányította a szakmai munkát.

2007 nyarán az Energie Cottbus elcsábította Jénából. Az a csapat, melynek otthonában azt a történelmi gólt szerezte 16 évvel korábban. A Cottbus akkor a Bundesliga1-ben szerepelt, vagyis egyértelműen előrelépés volt ez számára. Még akkor is, ha csak az amatőrcsapat irányítását bízták rá. Mert Németországban a profi és az amatőrcsapat szoros szimbiózisban dolgozik.

És emiatt vonult be Heiko Weber másodszor is a történelembe Cottbusban.

A volt keletnémet kiscsapat története ötödik Bundesliga1-es szezonjában pocsékul kezdett. Első hat meccsén mindössze két pontot szerzett. Miután 2007. szeptember 22-én, szombaton hazai pályán kikapott a Wolfsburgtól, azonnali hatállyal menesztették Petrik Sander vezetőedzőt. Ugyan gyorsan megtalálták az utódját Bojan Prasnikart, de a hetedik fordulót hét közben rendezték, és az új trénernek addig nem volt ideje átvenni a csapatot. A baj nem jár egyedül: ebben a hétközi fordulóban az Allianz Arenába kellett utazni a csapatnak. Felesleges elemezni a helyzetet, a labdarúgást kicsit is ismerők tudják, mit jelent ez. Edző nélkül nem mehetett oda a gárda, bár tulajdonképpen mindegy lett volna. Thomas Hossmang másodedző és Thomas Köhler kapusedző is visszautasította a lehetőséget, hogy önként tegye bele a fejét az akasztófán lévő hurokba. Végső elkeseredésükben a vezetők megkérték az amatőrök edzőjét, hogy vezényelje le ezt a találkozót.

Így lett Heiko Weber 2007. szeptember 26-án egy napra hivatalosan vezetőedző a Bundesligában.

Érdemes felidézni a Bayern München akkori összeállítását: Kahn - Lell, van Buyten, Demichelis, Jansen - Hamit Altintop, Ze Roberto (Kroos), van Bommel, Ribery ( Schweinsteiger) - Klose, Toni (Podolski).
A beugró edző, Heiko Weber pedig így küldte pályára ideiglenes beosztottjait: Piplica - Angelov, Mitreski, da Silva, Cvitanovic - Kukielka, Rost - Shao (Baumgart) , Skela, Rangelov - Sörensen (Kioyo).

A két csapat összeállítása mindent elárul az esélyekről. A szedett-vedett kis csapat mégis egy órán át ellenállt a nagy Bayernnek. Akkor viszont kinyílt a gólzsák. Bő negyedórával a vége előtt már 3-0 volt a Bayernnek. Ekkor Ze Roberto helyére egy ismeretlen, mitesszeres arcú tinédzser érkezett élete első Bundesliga-mérkőzésére. Toni Kroos. A 17 éves srác meghálálta a bizalmat, hogy lehetőséget kapott a nagyok között. Gyorsan adott két varázslatos gólpasszt Klose-nak, aki így mesterhármast szerzett. Rajta kívül még Toni és Demichelis talált be. 5-0 lett. A bajor csapat 32 kapu felé tartó labdával ijesztgette Piplica kapust és alkalmi edzőjét, Webert. A Cottbus helyzetig sem jutott. Másnap reggel megérkezett Bojan Prasnikar, és bármilyen szánalmas csapat is volt a Cottbus, a szezon végén megelőzte a Duisburgot, a Rostockot, a Nürnberget és a Bielefeldet. Csak egy hellyel és négy ponttal végzett a Borussia Dortmund mögött.

Heiko Weber, a Bundesliga egymeccses és az egyik legrosszabb edzője Forrás: ddp images via AFP/Clemens Bilan

Heiko Weber pedig folytatta a munkáját az amatőröknél.

Viszont vezetőedzőként bekerült a Bundesliga1 képzeletbeli nagykönyvébe a következő statisztikával: 0 pont/meccses átlag, 0-5-ös gólkülönbség. Ennél rosszabb edzői teljesítmény nehezen képzelhető el.

És mivel pályafutása további részében nagyon távol került a Bundesliga1-től, ez a statisztika aligha fog változni. Ugyanis a szezon végén távozott onnan a másodosztályú Erzgebirge Aeu-hoz. Majd amikor a Jena a megszűnés szélére sodródott gazdasági visszaélések és fogadási csalások miatt, hazahívták segíteni. Neki is köszönhető, hogy az 1903-ban alapított csapat még ma is létezik. Az FC Carl Zeiss Jena jelenleg a Bundesliga3-ban reménytelen helyzetben utolsó.

Heiko Weber viszont 2011 óta már nem tartozik a klub kötelékébe. Két évet edzősködött a Markranstädt csapatánál, és öt éve irányítja a ZFC Meuselwitzet, amely jelenleg a negyedosztályban középcsapat. Jövőre valószínűleg a Jena ellen (is) felkészítheti játékosait.