Szergej Rebrov ezúttal a
Dibusz - Civic, Botka, Blazic, Lovrencsics - Sigér, Haratin - Isael, Skvarka, Tokmac - Szihnyevics
kezdőt küldte pályára. A kisvárdaik edzője, Bódog Tamás 11 (!) helyen változtatott a Mezőkövesd elleni, keddi találkozóhoz képest a csapatán.
Már az első perctől magukhoz ragadták a kezdeményezést a hazaiak, nagy helyzetet azonban nem tudtak kialakítani a találkozó elején. A vendégek gyakorlatilag tíz emberrel védekeztek, ez pedig minden erejüket felemésztette, támadások építésére már nem maradt energia. A Fradi főleg a szélen próbálta megbontani a szabolcsiak védelmét, ám a beíveléseket és a centerezéseket is rendre valamelyik bekk vágta ki a támadók elől.
A 20. percben Isael távolról próbálkozott, de mellé lőtt, Minca ráadásul rajta volt a löketen.
Sokat elmond az első félidőről, hogy ez volt az egyetlen igazán komoly említésre méltő esemény, gólnélküli döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok.
A második játékrészt is a Ferencváros kezdte jobban, Isael szögletét Blazic fejelte centikkel a felső léc fölé. Nem sokkal később Skvarka végezhetett el szabadrúgást a 16-os előteréből, ám a szlovák középpályás elcsúszott a lövés pillanatában.
A labda felpörgött, Botka Sigérhez passzolt, aki azonban öt méterről a már elvetődő román kapus fölött csúnyán fölé bombázott.
Rebrov az 59. percben elégelte meg a látottakat, ekkor küldte pályára a padon pihentetett Bolit és Zubkovot Skvarka és Isael helyett.
A két cserejátékos a 66. percben majdnem össze is hozta az FTC vezető találatát,
az ukrán nagyszerűen ívelt a jó ütemben beinduló elefántcsontparti elé, aki azonban bevetődve mellé fejelt.
A 75. percben aztán egy komikus találattal, de megtörte a jeget a Fradi, Sigér jobb oldali beadása csúnyán lecsúszott, ez azonban
annyira becsapta Mincát, hogy visszalépve már csak a saját kapujába tudta beütni a labdát.
A kisvárdaiak próbáltak bátrabban játszani a hátralévő időben, ez azonban helyzetekben nem mutatkozott meg. Sőt, a Fradinak kontrákból több ízben megvolt a lehetősége, hogy lezárja a találkozót,
a befejezések és a lövések ezen a napon azonban nagyon pontatlanok voltak.
Ennek ellenére 1-0-ra nyert a Ferencváros és újabb hatalmas lépést tett a bajnoki cím felé.
OTP Bank Liga, 29. forduló:
Ferencvárosi TC-Kisvárda Master Good 1-0 (0-0)
Groupama Aréna, 2123 néző, v.: Pintér
gólszerző: Sigér (75.)
sárga lap: Isael (9.), Szihnyevics (45.), Blazic (58.), illetve Simovic (14.), Szőr (73.), Obradovic (80.)
Ferencváros: Dibusz - Lovrencsics, Blazic, Botka, Civic (Heister, 78.) - Sigér (Csonka, 88.), Haratyin - Nguen, Isael (Boli, 59.), Skvarka (Zubkov, 58.) - Szihnyevics (Vécsei, 77.)
Kisvárda: Minca - Hej, Beriosz, Kravcsenko, Baranyai - Szőr (Czene, 77.), Simovic (Avetiszjan, a szünetben) - Sassa (Himics, a szünetben), Obradovic (Bíró, 91.), Jelena - Tischler (Riznicsenko, 78.)
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |