Vágólapra másolva!
Az FTC kedd este 2-0-ra legyőzte a Honvéd csapatát, amivel bebiztosította története 31. bajnoki címét a labdarúgó NB I-ben. A mérkőzés után Dibusz Dénes és Lovrencsics Gergő értékelték a látottakat az M4 Sportnak.

Ez utóbbi nagy dolog, látva az előző évek hasonló teljesítményeit. Amikor kellett, jól játszottunk és ennek köszönhetően biztosítottuk be a bajnoki címet" – mondta az FTC első számú kapusa, a kedd este csak a kispadon helyet kapó Dibusz Dénes, aki gratulált poszttársának, a december után ismét a kezdőben szereplő Gróf Dávid.

Dibusz Dénes ezúttal nem kapott lehetőséget, mégis elismerően beszélt poszttársáról Forrás: fradi.hu

– beszélt elismerően a korábbi Honvéd-játékosról a 29 éves kapus.

„A Honvéd egy nagyon komoly sorozatban volt az elmúlt hetekben, kettő, maximum háromnapnyi pihenőjük volt egyes meccsek között, ami meglátszott a mai játékukon.

20 perc után már látszott, hogy nem bírják a labdatartásunkat jól kezelni"

– beszélt a siker titkairól Lovrencsics Gergő, a Fradi jobbhátvédje.

„Tavaly is telt ház volt a vendégszektorban, idén is elkísértek százan bennünket, ezt dobta a gép. Természetesen megköszöntük a szurkolóinknak a támogatást. Legközelebb megünnepeljük.

Most ismét lehetőségünk lesz a BL-ben indulni, ezúttal szeretnénk bejutni" – mondta az ismét rendhagyóra sikerült bajnokavatásról a magyar válogatott alapembere.