Vágólapra másolva!
Szinte helyzet nélküli mérkőzésen Futács Márkó góljával nyert 1-0-ra a MOL Fehérvár a Debrecen ellen a labdarúgó NB I 30. fordulójában. A DVSC ezzel már 5 pontos hátrányban van a Pakssal szemben, míg a 10 helyezett Kisvárda is három ponttal előzi meg a Lokit. Ezzel a győzelemmel a Fehérvár már biztosan ezüstérmes az NB I-ben.

A MOL Fehérvár-Debrecen mérkőzésen a vendégcsapatnak volt sokkal nagyobb a tét. Mivel a Ferencváros kedden a Honvéd elleni győzelemmel már megnyerte a bajnokságot, a fehérvári csapat elbúcsúzhatott bajnoki álmaitól. Mivel a Paks szerdán délután 3-0-ra legyőzte a Kaposvárt, 5 pontra nőtt a különbség közte és a DVSC között. Kondás Elemér csapatának ezért lett volna létfontosságú az idegenbeli győzelem.

Az első nagy helyzetre a 22. percig kellett várni. Ekkor Hangya baloldali beadása után Hodzic 7 méterről fejelhetett, de a labda végül mellé szállt. Lassú tempóban csordogált a meccs, nagy helyzetek nem alakultak ki, a DVSC játékát elnézve pedig jogosnak tűnhetett a kérdés: hogy fog ez a csapat megmenekülni a kiesés elől? Az első félidő lefújása előtt Petrjak baloldali beadását Stopira hét méterről a kapu mellé fejelte - ez is helyzet volt a hazaiak előtt.

A második félidőben tovább folytatódott a helyzet nélküli futball, csak az eső esett egyre jobban. Mindkét csapat sok hibával játszott, a hazaiak mindenképpen szerettek volna valahogy bepréselni egy gólt. Ez a 83. percben sikerült, ekkor egy jobboldali szabadrúgásra érkezett jó ütemben Futács, aki 5 méterről lőtt a Debrecen kapujába.

A DVSC ezzel a vereséggel nagyon nehéz helyzetbe került a kiesés ellen vívott harcban. Futács gólja amúgy azt jelentette, hogy az NB I 2019-20-as idényének ezüstérmese a MOL Fehérvár csapata lett.

2. félidő
90Ádám Bódi
89Richard Csosz
87Norbert Kundrák
86Ivan Petryak
83Márkó Futács
81Kevin Varga
74Luka Milunovic
61Armin Hodzic
61Attila Fiola
61Máté Pátkai
46Nikola Trujic
46Erik Kusnyir
46Szilveszter Hangya
Összeállítások
Fehérvár FC4-2-3-1
DVSC4-2-3-1
Football Pálya
74
Ádám
Kovácsik
70
Funsho
Bamgboye
65
Szilveszter
Hangya
23
Roland
Juhász
22
17
Máté
Pátkai
15
Armin
Hodzic
71
Nikolics
Nemanja
97
Lyes
Houri
1
Dániel
Kovács
3
6
Balazs
Benyei
86
Tomas
Kosicky
65
Norbert
Kundrák
29
Erik
Kusnyir
33
Richard
Csosz
21
Kevin
Varga
92
Nikola
Trujic
10
Luka
Milunovic
1
Oleksandr
Nad
11
János
Ferenczi
16
Bence
Szabo

Fehérvár FC

Kezdők
74Ádám Kovácsik
70Funsho Bamgboye
65Szilveszter Hangya
46
23Roland Juhász
22Stopira
17Máté Pátkai
61
15Armin Hodzic
61
71Nikolics Nemanja
97Lyes Houri
1Dániel Kovács
3Vinicius
4Adrian Rus
6Ákos Elek
10István Kovács
18Márkó Futács
83
19Boban Nikolov
24Patrik Nyári
11Loic Nego
7Ivan Petryak
86
5Attila Fiola
61
Cserék

DVSC

Kezdők
6Balazs Benyei
86Tomas Kosicky
65Norbert Kundrák
87
29Erik Kusnyir
46
33Richard Csosz
89
21Kevin Varga
81
92Nikola Trujic
46
10Luka Milunovic
74
1Oleksandr Nad
11János Ferenczi
16Bence Szabo
23Dániel Bereczki
25Tunde Adeniji
27Ádám Bódi
90
71Csaba Belényesi
77Péter Baráth
15Szabolcs Barna
5Bence Pavkovics
3Csaba Szatmári
88Márk Szécsi
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 31 22 4 5 78-28 50 71
GY
GY
D
GY
GY
I
2.
Paksi FC 31 16 9 6 48-40 8 54
V
V
V
GY
D
I
3.
Fehérvár FC 31 16 10 5 55-39 16 53
GY
GY
D
V
GY
I
4.
Puskás Akadémia FC 31 13 8 10 53-33 20 49
GY
GY
GY
V
GY
I
5.
DVSC 31 13 12 6 47-44 3 45
V
GY
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 31 12 12 7 41-58 -17 43
GY
D
GY
V
V
I
7.
ZTE FC 31 12 13 6 52-57 -5 42
GY
V
D
GY
GY
I
8.
DVTK 31 11 12 8 48-56 -8 41
V
D
GY
D
V
I
9.
Kecskeméti TE 31 11 14 6 40-44 -4 39
V
V
GY
D
D
I
10.
Újpest FC 31 11 16 4 45-62 -17 37
V
V
V
V
GY
I
Teljes lista