Vágólapra másolva!
A Borussia Dortmund könnyedén, 5-0-ra győzött a harmadosztályú MSV Duisburg ellen a labdarúgó Német Kupa első fordulójában, így a 32 közé jutott Lucien Favre csapata.

A BVB már az első 45 percben eldöntötte a legfontosabb kérdéseket. A vendég együttes már a 14. percben megszerezte a vezetést, amikor egy kezezés miatt megítélt büntetőt a 20 éves Jadon Sancho értékesített magabiztosan.

Negyedórával később a másik angol tini, a nyáron a Birmingham együttesétől igazolt 17 éves Jude Bellingham is betalált.

Európai játékos-ügynökök őrülnek meg a 17 éves csoda-futballistáért

Az angol labdarúgást nem érheti az a kritika, hogy ne bukkannának fel folyamatosan újabb és újabb tehetségek. Elég csak a Borussia Dortmundban játszó 20 éves Jadon Sanchóra, vagy éppen a Liverpool 21 éves klasszisára, Trent Alexander-Arnoldra gondolni. Az említett játékosoknál is nagyobb sztár lehet hamarosan egy Jude Bellingham nevű futballista, aki még csak a napokban töltötte be a 17.

A 38. percben a Diusburg megfogyatkozott, miután Dominic Volkmert a buktatása után kiállította a játékvezető, így még nagyobb bajba került a hazai együttes.

Az első félidő eredményét Thorgan Hazard állította be a 39. percben, méghozzá egy pazar szabadrúgásgóllal.

A második játékrészre már nem jött ki a sárga lapos Bellingham, de nélküle is növelni tudta az előnyét a Dortmund. Az 51. percben az ugyancsak mindössze 17 éves amerikai Giovanni Reyna szabadrúgása Axel Witselről pattant a kapuba.

Az 58. percben cserként lépett pályára a visszatérő Marco Reus, akinek másodpercek kellettek csak a gólszerzéshez, így már öt góllal vezetett a Bundesliga-csapat.

A hátralévő időben már annyira nem erőltette a Dortmund sem a támadásokat, így maradt az 5-0-s BVB-siker a végére.

Hertha BSC után újabb élvonalbeli csapat, az újonc Arminia Bielefeld is kiesett a labdarúgó Német Kupa első fordulójában. A Bundesligába 2009 után visszajutott csapat hétfő este a negyedosztályú Rot-Weiss Essen otthonában kapott ki 1-0-ra.

Az élvonalbeli csapatok közül a bajnokságban és a kupában is címvédő Bayern München október 15-én lép pályára az ötödosztályú 1. FC Düren ellen, a Schalke 04 és a harmadvonalbeli Türkgücü München találkozójának pedig még nincs időpontja. A többi első osztályú csapat sikerrel vette a Német Kupa első körét.

Német Kupa, 1. forduló
MSV Duisburg (harmadosztályú)-Borussia Dortmund 0-5 (0-3)
Gólszerzők: J. Sancho (14., büntetőből), J. Bellingham (30.), T. Hazard (39.), Reyna (51.), Reus (58.)

További eredmények:
Dynamo Dresden (harmadosztályú)-Hamburger SV (Bundesliga II.) 4-1
RW Essen (negyedosztályú)- Arminia Bielefeld 1-0
Würzburger Kickers (Bundesliga II.)-Hannover 96 (Bundesliga II.) 2-3