Társoldalunk:

Újabb hatalmas BL-bravúr: kétgólos hátrányból játszott döntetlent a Fradi

2020.10.28. 23:01

A Ferencváros labdarúgócsapata kétgólos hátrányból felállva 2-2-s döntetlent játszott szerda este a Groupama Arénában a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában a Dinamo Kijev ellen. Az ukrán sztárcsapat az első félidőben Cihankov és De Pena révén kétgólos előnyre tett szert, a második játékrészben előbb Tokmac révén szépített a Fradi, majd Boli találatával a hajrában egyenlített. Sőt, az utolsó percekben a győzelemért támadtak a magyarok.

A párosítás legérdekesebb szereplője Szergej Rebrov volt, a Fradi vezetőedzője ugyanis a pályán és a kispadon is nagy sikereket ért el az ukrán klubbal. Érdekesség, hogy Rebrov és a Dinamo Kijev legfőbb riválisa a Sahtar Donyeck volt, amelyet akkor a kijeviek jelenlegi vezetőedzője, Mircea Lucescu irányított. A román trénerrel korábban nyolc alkalommal került szembe, ezeken a találkozókon három győzelem, egy döntetlen és négy vereség Rebrov mérlege.

A két csapat korábban csak egyszer találkozott egymással, a Kupagyőztesek Európa Kupájának 1975-ös döntőjében a legendás Valerij Lobanovszkij által dirigált Dinamo 3-0-ra diadalmaskodott.

A kijeviek ezen kívül magyar csapattal még kétszer játszottak a nemzetközi kupaporondon, 1989-ben az UEFA Kupa első fordulójában az MTK-t kettős győzelemmel búcsúztatták.

A Ferencváros múlt kedden a nyitófordulóban 5-1-re kapott ki az FC Barcelona otthonában, míg a Dinamo hazai pályán szenvedett 2-0-s vereséget a Juventustól, így két nullapontos csapat találkozott a Groupama Arénában.

A mérkőzésre komoly járványügyi intézkedések mellett lehetett bejutni - lázmérés, kézfertőtlenítés, kötelező maszkviselés -, ennek ellenére mégis könnyedén ment minden. Az UEFA különböző előírásai miatt 5200 bérletet értékesíthetett a klub a Groupama Arénába.

Melegítenek a ferencvárosi játékosok a mérkőzés előttFotó: Polyák Attila - Origo

A vírusveszély miatt a legfontosabb szabály, hogy a stadion befogadóképességének csak a harminc százalékát használhatta ki a klub, emellett a létesítményt zónákra osztották, így például a játéktérre és az öltözőbe csak negatív teszt birtokában lehetett belépni. A stadion területén egyébként 60 darab kézfertőtlenítő pontot állítottak fel és maszkokat is osztottak. 

A Fradi-szurkolók segítették a csapatotFotó: Polyák Attila - Origo

Már az első percek hatalmas párharcokat hoztak, a pálya minden egyes centiméteréért meg kellett küzdeniük a játékosoknak mindkét oldalon. A 4. percben először jutottak el az ukránok a magyar tizenhatoson belülre, de szerencsére Lovrencsics fel tudott szabadítani. A 7. percben a Fradi is villant, Tokmac lekészítése után Isael lőtt 15 méterről, a bal oldalról, de Bojko védeni tudta a középre tartó labdát. Egy perccel később már ismét az ukránok veszélyeztettek, Kedziora passza után 13 méterről a jobb alsó mellé lőtt Cihankov.

A 12. percben Lovrencsics passza után a befutó Zubkov került jó helyzetben, de a tizenhatoson belül nem tudta átvenni a labdát, így Bojkónál kötött ki. A folytatásban is hatalmas volt a csata, egyik csapat sem mert nagyot kockáztatni a találkozó elején.

Hatalmas volt a csata a pályánFotó: Polyák Attila - Origo

A 18. percben jó helyről jöhetett szabadrúgással a Fradi, de Isael ívelése hosszú lett, így a berobbanó ferencvárosi játékosok nem érhették el a labdát. A 19. percben nagy bravúrt mutatott be Dibusz: Karavajev szépen cselezte befelé magát, kiosztott egy kötényt, majd 13 méterről a a bal alsó felé lőtt, de véd a magyar kapus nagyot védett.

A 26. percben büntetőhöz jutott a Dinamo Kijev. Cihankov jobb oldali beadása után Zabarni lövése után a labda Haratin testére, és onnan a kezére pattant. A tizenegyest a 28. percben Viktor Cihankov magabiztosan lőtte a jobb alsóba.

A 31. percben újra a Dinamo veszélyeztetett, Kedziora jobb oldali beadása után Bujalszkij lőtt tíz méterről kapura, de blokkolt az ötösön Kovacevic.A kapott gól után kellett pár perc a Fradinak, amíg felállt a sokkból, de a 36. percben viszont akár egyenlíthetett is volna, de sajnos Somália passza után Tokmac 17 méterről a bal kapufa fölé tekert centikkel. 

Haratin kezezése után ítélt büntetőt a játékvezető.Fotó: Polyák Attila - Origo

A Fradi mindent megtett az egyenlítésért, de a Dinamo Kijev lőtt egy újabb gólt a kontra végén a 41. percben. Bujalszkij jobb boldali beadása után a becsúszó Lovrencsics rárúgta a labdát Carlos De Pena lábára, aki így négy méterről a kapuba talált. 

Az első félidő utolsó perceiben ment előre becsülettel a magyar bajnok a szépítésért, de Tokmac távoli lövése, majd Isael szöglete sem hozott hazai találatot, így kétgólos ukrán előnnyel mentek a csapatok pihenőre. 

A második játékrész első pillanatiban Sigér lőhetett 17 méterről, de elcsúszott a legfontosabb pillanatban, így a labda elcsorgott az ukrán kapusig. A másik oldalon Kovacevic hibázott, de Cihankov beadása nem sikerült, Haratin el tudta vinni a labdát.

A Fradi védői nagyot küzdöttek az ukrán támadókkalFotó: Polyák Attila - Origo

Az 53. percben a hazai szurkolók kezezést reklamáltak, miután Haratin ugratta volna ki Zubkovot, majd Popovról lepattant a labda, a játékvezető szerint nem történt szabálytalanság. 

Az 59. percben szépített a Fradi: Zubkov passza után Tokmac az ötös jobb sarka elől a kapufa segítségével a jobb alsó sarokba lőtt. 

A Fradinak bő fél órája maradt arra, hogy legalább az egyik pontot otthon tartsa a Kijev ellen. Az ukránok a folytatásban próbálták lassítani a játékot, de a támadásokart sem adták fel, míg a Fradi várt a lehetőségre. 

Tokmac ismét gólt szerzettFotó: Polyák Attila - Origo

A 68. percben Lovrencsics ment el szépen a jobb szélen, de a középre adása hosszú volt Tokmacnak, így oda lett a lehetőség. Rebrov az utolsó negyedórára cserékkel próbált meg frissíteni a Fradin, beállt Boli és Mak is. A 76. percben Mak adott középre balról, viszont középen Bolit túlugrotta Zabarnij. 

A 84. percben ismét egyenlíthetett volna a Fradi, de Boli 18 méteres lövése éppen középre ment, így Bojko védeni tudott. 

A 85. percben Szidorcsukot második sárga lappal kiállította a játékvezető, miután felrúgta Lovrencsicset,így a Fradi emberelőnyben támadhatott az egyenlítésért. 

A 87. percben Blazic felívelését a csereként beállt Dvali fejeli az ötösről a bal felső mellé, de lesről indult, így nem lett volna érvényes a találat. A 90. percben viszont már semmi nem mentette meg a Dinamo Kijevet, és egyenlített a Fradi! Mak lepattanó lövése után Laidouni eltört próbálkozására Franck Boli reagált, aki bevetődve négy méterről a jobb felsőbe lőtt.

A Ferencváros mindent megtett a ráadás perceiben a győztes gólért is, amely nem jött össze, de a magyar csapat így is nagy bravúrt ért el a Dinamo Kijev ellen kétgólos hátrányból felállva. 

Bajnokok Ligája, G csoport, 2. forduló:
Ferencváros-Dinamo Kijev (ukrán) 2-2 (0-2)
Groupama Aréna, v.: Ivan Kruzliak (szlovák)
Ferencváros: Dibusz - Lovrencsics (Botka, 86.), Blazic, Kovacevic (Dvali, 86.), Heister - Somalia, Sigér (Mak, 73.), Haratin (Laidouni, 65.) - Zubkov, Isael (Boli, 73.), Nguen
Dinamo Kijev: Bojko - Kedziora, Zabarnyij, Popov, Karavajev - Bujalszkij (Garmas, 81.), Szidorcsuk, Saparenko (Baluta, 89.) - Cigankov (Rodrigues, 93.), Szuprijaha (Verbic, 89.), De Pena
gólszerzők: Nguen (59.), Boli (90.), illetve Cigankov (28., 11-esből), De Pena (41.)
sárga lap: Somália (12.), Heister (21.), Haratin (27.), Laidouni (71.), Nguen (72.), illetve Szidorcsuk (52., 86.), Bujalszkij (76.)
piros lap: Szidorcsuk (86.)